Hajléktalanellátás Bolognában
Március közepén az Nemzeti Civil Alap támogatásával három napot töltöttünk Bolognában, ezzel bővítve külföldi tapasztalatainkat. A Fedél Nélkül színeiben utaztunk mindketten: Györgyi, a lap egyik koordinátora és jómagam, a lap egyik terjesztője és szerzője.
Az első nap, az akklimatizálódást követően meglátogattuk a Piazza Grande utcalap lap szerkesztőségét, találkoztunk a szervezet egyik alapítójával, egy ex-hajléktalan férfival. A mi vezetőnk egy olasz fiatalember volt, Leonardo, aki járt Magyarországon is a Fedél Nélkülnél, és mint megtudtuk, szereti a gulyást és az Unicumot.
Másnap csatlakozott hozzánk két dán szakember is, egy éjjeli menedékhelyet látogattunk meg. A bejáratnál hatalmas kutyakennelt fedeztem fel, melyről kiderült, bár éppen üres, de a hajléktalan emberek ebeinek van fenntartva. Egy szociális munkás hölgy fogadott bennünket. Miután kölcsönösen bemutatkoztunk, házigazdánk beszélt az intézmény működéséről. A szálló negyven férőhelyes. Férfiak és nők vegyesen lakják, több mint fele külföldi, elsősorban délszláv és román, de vannak köztük afrikaiak is. Este héttől reggel kilencig van nyitva, a hét három napján már három órától különböző programokat szerveznek, pl. számítógépes tanfolyamot a Microsoft támogatásával, a cég 9 laptopot és egy tanárt biztosít, aki a legügyesebbeknek magánórákat is ad; Álláskereső iroda is működik, havonta jogi tanácsadás is van helyben. Étkezési lehetőség biztosított, bár konyha nincs, viszont kapcsolatot tartanak nagyobb áruházakkal és a majdnem lejárt élelmiszereket ide szállítják. Havonta egyszer nagy vacsorát tartanak az aktuális születésnaposok megünneplésére. Saját blogjuk van, amire szakemberek és hajléktalanok egyaránt írnak.
Engem meglepett, hogy csak két éve tartanak lakógyűlést. A legutóbbi havi megbeszélés témája a tisztaság és a PC-tanfolyam volt. A másik meglepetés, hogy a tizenkét alkalmazott közül hat ex-hajléktalan. A beszélgetést követően megmutatták a két-három ágyas szobákat. A bolognai éjjeli menedékhelyen kevesebben aludtak egy szobában, mint a budapesti átmeneti szállok többségében. Ez megdöbbentő volt számomra.
A látogatás után Leonardó meghívott bennünket egy pizzériába, ahol életem legfinomabb, és egyben legnagyobb pizzáját fogyasztottam el. Igaz eleinte finnyásan tekintgettem a kaporszerű zöld valamire rajta, de miután megkóstoltam, életem végéig nem felejtem el a fokhagymás lében elkészített Fiorielli nevét.
Másnap reggel gyalog indultunk az újabb intézménybe, ahol először egy maszkkészítő műhelyt tekintettünk meg. A tíz éve működő műhelyben bőrmaszkokat készítettek főleg a városi színháznak és a hajléktalanok éves előadására. Nagyon rikító színre festették az álarcokat. Némelyikük eléggé ijesztő látványnak tűnt, de voltak vidámságot árasztók is. Finom bőrből készültek egy hét alatt, így elég drágák voltak.
A műhelytől nem messze egy hatalmas étkező ajtajában állt meg kis csapatunk, a helyiséget éppen akkor takarította egy hajléktalan ember, aki az intézmény állományában dolgozott. Itt majdnem százan étkezhettek, nézhettek televíziót, és időnként csoportfoglalkozásokon vehettek részt. Ebben a nappali melegedőben a szakemberek segítettek a hajléktalanok ügyes-bajos dolgainak elintézésében is.
Ezután beültünk a számítógép terembe, ahol épp két hajléktalan internetezett. Az ottani vezető elmondta, hogy több éve két szinten képzik a hajléktalan embereket a számítógép kezelésére. Közben elmagyarázták, hogy milyen fontos a hajléktalanok PC oktatása. Ez elengedhetetlen a mai világban és megkönnyíti a munkába állást. Három éve kezdeményezték a Piazza Grande-nál egy blog létrehozását, mely azóta is jól működik. Szakemberek és Hajléktalanok egyaránt írnak a blogra.
Ezután buszra szálltunk, majd pár száz méteres séta után egy közúti felüljáróhoz érkeztünk, melynek egy része be volt építve. Több ajtó is jelezte, hogy a felüljáró alatt valami történik. Leonardo bevezetett az egyik ajtón, és csodák csodájára egy kerékpárszerelő műhelyben találtuk magunkat. Bemutattak nekünk egy újabb ex-hajléktalant, aki irányította a munkát. Éppen küllőt tisztítottak egy alacsony emberrel. Közben mesélte, hogy az önkormányzat engedélyével összegyűjtik a városban elhagyott kerékpárokat és alkatrészeket, melyekből újakat készítenek. Ebben a helyiségben adták ki a terjesztőknek a Piazza Grande nevű utcalapot is, de csak hétfőtől-szerdáig, így éppen csak az asztalt láthattuk egy-két lappal. Megdöbbenten vettem tudomásul, hogy még most sem kaptunk egyetlen egy Piazza Grande-t sem. Azt azért megtudtuk, hogy a lapot a körülbelül harminc terjesztő hetvenöt centért vásárolhatja meg. A felüljáró alatt átsétáltunk a másik oldalra, ahol egy kis bódé állt virágokkal körülvett kis udvarával. Kiderült, hogy az ex-hajléktalan intézményvezető és alapító lakik benne, aki éppen kint sütkérezett a kellemes tavaszi napsütésben. Pár méterre a bódétól egy műhelycsarnok állt. Ott is egy ex-hajléktalan fogadott bennünket, aki gyanúm szerint ott is lakott. Megmutatta a színházi próbatermet, a ruharaktárt és a maszkraktárt. Ott próbáltak a hajléktalan előadók az évenként megrendezett előadásukra.
Az intézménylátogatásokat követően még maradt időnk ebédre is a délutáni konferencia előtt. Szerény, de kellemes külsejű étterembe mentünk. Leonardo szerint ez a baloldali politikusok találkozóhelye. A finom ebéd után az utolsó pillanatban érkeztünk a konferencia helyszínére. Itt találkoztam az egyetlen Piazza Grande terjesztővel, ő volt az egyike a három olasznak a harminc terjesztő közül. A szintén ősz szakállú szimpatikus férfitől vettem is egy újságot, így ezt az egy példányt tudtuk hazahozni. Két Euro ötvenöt cent apróm volt éppen. Én is adtam neki egy Fedél Nélkül lapot, aminek nagyon örült. Le is fényképeztettük magunkat egymás portékáival.
A konferenciára harminc ember jött el, fele a szervezők és az előadók közül került ki. Nem sokat értettem az egészből, mert csak angolul és olaszul beszélt rajtam kívül mindenki. A főnöknőm előadását értettem a legjobban, hiszen arról sokat beszéltünk útközben is. A Fedél Nélkül lapon kívül beszámolt az általam koordinált iskolai programról is, de nem igazán hatotta meg egyik sem a baloldali hallgatóságot. Egyetlen kérdésük volt a hajléktalanság kialakulásáról a magyarországi rendszerváltás idején. A nagy várakozásomat a “konferenciával” szemben teljesen leapasztotta a három órás szócséplés. A szórólapokat és a Fedél Nélkül újságokat is szerintem csak udvariasságból vették át. Elég rossz hangulatban távoztam a szerény létszámú „konferenciáról”, melyet még a kellemes vacsora sem mulasztott el, ahol elbúcsúztunk Leonardotól és a két dán szakembertől.
Másnap délelőtt sem indult kellemesen, hiszen törölték azt a vonatot, melyet kinéztünk magunknak, így egy órát várakozhattunk a következőre. Ezt leszámítva a hazaút sokkal kellemesebb és kényelmesebb volt, mint az odaút. Én magam a kedves Balaton tavának nyugati partjánál ébredtem fel gyönyörű napsütésben.
