Housing for all!
Nyílt levél a Penn pályaudvaron
kényszerbő lakó hajléktalanokról
Joan Harrison*
A Penn pályaudvaron mindenhol hajléktalan embereket látni. Noha néhányan közülük szakadt és piszkos rongyokba vannak burkolózva, néhányan annyira jól ápoltak, hogy megkülönböztethetetlenek az utazóközönségtől.
A nemrég megjelent sajtóhírekkel ellentétben a hajléktalanok száma egész Amerikában gyorsan növekszik. Ha a gazdaság folytatja jelenlegi mélyrepülését, rövid időn belül még több ember válik hajléktalanná.
Mi, hajléktalan emberek, bárhogy is nézünk ki, nem leljük örömünket abban, hogy a pályaudvaron kell aludnunk. Csak kényszerűségből vagyunk itt, azért mert nincs hol laknunk. Sem a szállók, sem az éjjeli menedékhelyek nem nyújtanak megfelelő alvási és lakhatási lehetőséget. A legtöbb szálló brutális, lealacsonyító és mocskos, amelyeket a vezetőség zsarnokként irányít. Az éjjeli menedékhelyek zsúfoltak, leginkább a futószalagos gyárakhoz hasonlíthatóak, és csak kis faszékeket biztosítanak az alváshoz. Sok embert, aki ott alszik, egészségügyi problémák gyötrik: feldagadt lábak és bokák, fekélyek, magas vérnyomás, ízületi gyulladások, súlyos depresszió, székrekedés, hasmenés stb. A szállók által nyújtott szociális szolgáltatások csak a segítség színlelésére elegendőek.
Nagyon sokan közülünk dolgoznak. Még sokkal többen jelenleg is munkát keresnek. Sokan nyugdíjasok. Sokan képtelenek a munkára. Mindannyiunknak szüksége van egy helyre, ahol éjjel aludhatunk, ha kint fagypont alatti a hőmérséklet. Ha a város adna munkát és megfizethető lakhatást, eltűnnénk innen.
Egyáltalán nem szeretjük, hogy sem magánéletünk, sem fekvőhelyünk nincs itt. A rendőrség zaklat minket. Nem engedik, hogy egyszerre másfél óránál többet aludjunk. Hangosan ütik gumibotjukkal a padot, hogy felébresszenek minket. Megragadnak és megráznak minket – ez a törvény szerint támadásnak minősül. Megfenyegetnek. Megbírságolnak. Megbilincselnek és elhurcolnak minket. És mindezt azért, mert szükségünk van arra, hogy aludjunk és nincsen pénzünk arra, hogy fizessünk érte.
Az alternatívát figyelembe véve, számunkra még mindig a pályaudvar a kisebbik rossz.
Néhány helyen, még New York államban is, a hajléktalanoknak az étkezési utalványokkal együtt saját alvóhelyet is biztosítanak (gyakran saját fürdőszobával és főzési lehetőséggel). Azonban itt New York-ban a szociális programok sokkal kevésbé felvilágosultak. Ezért van szükségünk a nyilvánosság segítségére.
Mindannyian lélegzünk, mégsem fizetünk a levegőért. Iszunk vizet, mégsem fizetünk a közkutakért. Bármely amerikai, aki nem tud ételt venni magának, azonnal étkezési utalványt kap. Ennek ellenére a hajléktalanoktól megtagadják a biztonságos, tiszta, saját ágyat.
Az alvás éppen olyan szükséglet, mint az étel, a víz vagy a levegő.
Noha sokan közülünk munkások, tanárok, üzletemberek és sok különböző dolgot csinálunk nap mint nap, néhányan közülünk alig tudják magukat etetni és ruházni. Néhányan közülünk művészek egészen más élettel; mások végignézik, ahogy elfolyik előttük az élet és alig bírják magukat egyik helyről a másikra vonszolni. Néhányunknak diplomája van; mások alig tudják a nevüket aláírni. Néhányan közülünk az örök börtön homályában egész éjjel és nappal a folyosókon bolyonganak. De van egy közös dolog bennünk. Mindannyian túl szegények vagyunk ahhoz, hogy kifizessünk egy éjszakányi tisztességes alvást.
Nincsen törvény, ami megtiltaná az alvást. Azt kérjük, hogy a rendőrség hagyjon minket békén. A pályaudvar csak átmeneti menedék a számunkra. Csak annyit kérünk, hogy Önök, a nyilvánosság, írjanak levelet a nevünkben New York polgármesterének vagy éppen az Egyesült Államok elnöknek és követeljenek egy új, az étkezési utalványok mintájára kialakított alvási utalványokat támogató programot.
Tudjuk, hogy nagyon sok elhagyott épület van New York-ban, elég arra, hogy minden hajléktalan ember szálláshoz jusson. Nagyon sokan boldogan segítenénk a házak felújításában. Boldogan ültetnénk fákat és gondoznánk a kerteket körülöttük. A leveleikben erre is tegyenek javaslatot.
Az alvás emberi jog. Az alvástól való megfosztás a kínzás elismert módszere, amelynek fizikai, spirituális és érzelmi következményei jól ismertek.
Ne engedjék, hogy az életünk elpocsékolódjon! Működjenek együtt a hajléktalan New York-iakkal!
Tisztelettel,
Joan Harrison
A pályaudvaron kényszerűségből lakó hajléktalan emberek és a Picture The Homeless polgárjogi bizottságának nevében
*A levél eredetileg a New York-i Picture the Homeless (Képzeld el a hajléktalanokat) blogján 2009. március 16-án jelent meg.
Elérési hely: www.picturethehomeless.org/blog/node/79
(Fordította Udvarhelyi Éva Tessza)
