Szereplők:
Cigányasszony (anya) – CA
– vérmes, aranyláncos… stb.
Cigánylány (a lánya) – CL
– csodaszép
Cigányfiú (a kérő) – CF
– egyszerűen dalia
Játszódik: bárhol
Beszélnek: ahogyan beszélnek
CF: (némi hezitálás után erőt vesz magán és a CA elé lép)„Csókolászom a kérges kezét, hát csak kimondom: attya hozzám a pecses lyányát!”
CA: (látszólag értetlenül) „A jánt e? Melliket? A Máriskását?”
CF: „Azt hát! Aztatt biza! Ezt itt ni!”
CA: „Méjá köl a magának?”
CF: „Hát sakk! Sakk supán mert reszelmes vagyok belé.”
CA: „Ja, jaz más. Ha szabad tudnom mi a betses foglalkozása, sukár tsávó? Vagyona vagyon? Kocsija vagyon?”
CF: „Halász, pákász, madarász, költő, és dinnyecsősz vagyok.”
CA: „Ebfajzmány! Ebbűl akarod eltartani az én Máriskásámat?”
CF: „Má mé ne?”
CA: „Takonyakutya! Há mondjá egy versedet!”
CF: „Szolgálattyára:
Gáre gádzsó ringáskule
Romnyile, dzsábele
Josziláge lingalingi
Eszkelibunk, szuszindigli…”
CA: „Sziep!… Oszt tudsz e a jánynak is írni valamit, rátsó gádzsó?”
CF: „Hogy én ne!?:
Hú de jó bőr
Lábán nincs szőr;
Vérforralón
Csábos látvány
Istenemre
De meghágnám!”
CA: „Ez is sziep… de mostmá a lyánnyal beszélj”
CF: (letérdel a lány előtt)„Egyem a sivit a kisasszonkának, maga nagyon sziep. Reszelmes vaok maába!”
CL: „Beém, va a maámba?”
CF: „Kilenc félszemű, sántha bakmacska… az légyön reszelmes a maájába… én tsakis maába! Feeséü akarom enni magát, boldoggá akarom enni! Majába gabalyodtam!”
(CL szemérmesen, megadón lehajtja a fejét)
CF: „Na, Aszottság! Most má adja a lyányát?”
CA: „Na, adom na! Ha megnyerte ágyba vigye!”
***
CF: „Köszönöm, ezerszer köszönöm, tisztelt Anyósom!… de azért lenne egy kicsinyke dilemmám: ugye Hérakleitosztól tudjuk a dialektika alapigazságát: Pantha rei – minden elfolyik, változik; ezért nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba – s ahogyan változik az idő, ugyanúgy változunk benne mi is. S e folyamatos változás nyugtalanító következményeként felvetődhet a kérdés: mi lesz – mondjuk húsz év múlva – ha a mostani lángoló szerelmet követően, eljutok arra a felismerésre, hogy a család nem más, mint az egymás húsából való egyoldalú táplálkozás skorbutjában szenvedők karanténja? Mi lesz ha megunom Máriskását, megunom magamat és arra a – ontológiailag megalapozottnak látszó – következtetésre jutok, hogy az élet nem más, mint egy leprakeltető telep?
És senki nem ért semmit.”
CA: „Tisztelt Vejem! Magam is a klasszikus filozófián nőttem fel. Tudomásul kell venni, hogy az emberi létezés kérdésére (auf das Problem der menschlichen Existenz) nincs kielégítő válasz. Az élet lényege, hogy nincs lényege – csak maga a l’art pour l’art létezés. Többet nem lehet és nem is szabad belemagyarázni.
És senki nem ért semmit.”
CL: „Csatlakozom az előttem szólókhoz, engedjetek meg egy Freud-i gondolatot a karikagyűrűről, mint a házasság jelképéről: ez csupán a mélyonánia – fixációba regresszált, kasztrációszorongásos para-ego manifeszt szimbóluma. Ebből következik – vagy nem következik – hogy miért mondtam neked igent, daliás cigánylegény. Íme, az ellentmondás metafizikai megközelítésű dialektikája.
És senki nem ért semmit.”
(Végezetül mindhárman összeölelkeznek, s táncolva énekelni kezdenek:)
„Tehát minden úgy van jól, ahogy van.
És bármit tehetünk: nem lesz másként
Ám semmi sincsen jól.
És bármit tehetünk: nem lesz másként
És semmit sem tehetünk.”
Függöny, meghajlás, vastaps…
ÉS SENKI NEM ÉRT SEMMIT.
(szeptember hónap, első díj)
