509. szám Vers

Kódfejtés

By
Lehallgattuk a csillagokat,
Ismeretlen nyelven motyogtak,
Néma csendben ültünk, fülelve,
Szorongatott a vágy s az idő.

Teltek a percek, perzselt a szél,
Tágult a világ, szűkült a tér.
Egymást csaltuk csalfán tőrbe,
Nekünk így szép, így izgalmas a jövő.

A kód még dekódolásra vár,
Kattan a bilincs, nyílik egy másik zár,
A szabadság fogság, a fogság szabadulás,
Mindegy, jöjjön! Jöjjön, várjuk meg!

Kezed nyirkos, ajkad édes,
Ennyi bőven elég a megfejtéshez,
Elér a mozdulat, bennünk alagutat ás,
Addig, ahol egyberobban két lélek.

Minden szót értünk – kristálytisztán,
Késve ért le, folyik be a kátrány,
A vevőinket kikapcsoltuk,
Magunk maradtunk, rettenthetetlen.

Utolsó lélegzetünket kettéosztva,
Várunk az ítélethozatalra,
Nagyon lassan, de újra sima lesz az út,
Fájni fáj, élvezzük mégis, rendben…


You may also like