Sötét a szoba, alszik a néni.
Csukott szemmel az ablakot nézi.
Mozog a szája, szelíden horkol,
kialudt a tűz is, ma már nem is kormol.
Álmodik a szépről, és a jóról,
és az este megivott sok bortól.
Alszik a férje is, idős az már szegény.
Fiatal volt régen, ma már nem nagylegény.
Csendes most a szoba, a légy sem zümmög,
csak a bácsi álmodik, s egyet-egyet hümmög.
Néha-néha fordul egyet, szuszog is ám rája,
rossz az álma látszik, „öreg az arája”.
Azt álmodta, régen fiatal volt, erős,
a leányok közt ő volt a tehetős.
Udvarolt is néki, küzdött is érette,
tetszett is őneki, gyorsan el is vette.
Lakodalom, és egy gyerek,
valóság volt ez, nem álom.
Elköltözött már a gyermek,
megmaradt mellette, büszkén mondja, párom.
Azt álmodja most is, fiatal lesz még,
halánték környékről eltűnik a dér.
Szabad lesz, és szabadul a gondtól,
de jaj, mi van most? Virrad!
A kakas kukorékol!
