Az Év Dolgozójával, Balogh Lászlóval az Év Terjesztője beszélgetett
Laci idén lesz ötven, 2007 óta terjesztőnk, Székesfehérvárt és vonzáskörzetét látja el lapunkkal. 2015-ben teljes forgalmunk majd 4%-a rajta keresztül jutott el Önökhöz. Zsinórban hatodszor ő a legjobb.
Mesélnél magadról egy kicsit?
Balogh Lászlónak hívnak Budapesten születtem 1966. júliusában. Gyerekkorom Budapesten telt, van egy édestestvérem (bátyám) és két féltestvérem. Édesanyám beteg volt, kilenc évig szenvedett rákban, Ő nem is dolgozott, apu dolgozott csak, de ennek ellenére jó gyerekkorom volt.
Iskoláidról mit tudhatunk?
Kijártam a nyolc általánost, majd három évet anyagmozgatógép szerelőnek tanultam. De a szakmámban nem dolgoztam sosem.
Hol s mit dolgoztál akkor?
Budapesten targoncát vezettem. Akkoriban az akkori nevén a Fővárosi Átmeneti Munkásszállón éltem (a mai Könyvesen).
Hol s hogyan ismerkedtél meg az újsággal?
A szállón élő lakók kérdezték meg, hogy nem akarom-e csinálni én is ezt a munkát, így lettem lapterjesztő. Majd egy idő után abbahagytam mert elköltöztem a Fővárosból. Közben leszázalékoltak, de a leszázalékolásból most már Rehabilitációs ellátás lett.
Miből éltél, hiszen a lapozást otthagytad?
Mivel nem igazán volt pénzem, tarháltam, de ez nem igazán tetszett. Eldöntöttem, hogy újra a Fedél Nélkült fogom terjeszteni. Régebben Veszprémben és Székesfehérváron terjesztettem, de most már csak Székesfehérváron vagyok.
Mióta élsz az újságterjesztésből?
Ha jól emlékszem, kb. kilenc éve.
Immár hatodik éve nyerted meg az Év Dolgozója díjat. Mit jelent neked ez a díj?
Jó érzés. Ez a kupa is ott van az összes díjammal az ággyal szemben, minden reggel jó érzéssel nézek végig rajtuk. Így indítom a napomat.
Mik a pozitív élményed?
Vannak emberek akikkel beszélgetek s ez mind pozitív élmény nekem, főleg akkor, ha előtte negatív dolog ért. Sokszor beszélgetek olyan emberekkel is, akik, ugyan nem hajléktalanok, de nekik se leányálom az élet.
Mit mondanál az új terjesztőknek?
Azt tanácsolom, normálisan terjesszen, lássák, hogy tisztán ápoltan dolgozik, s ami még fontos, hogy legyen türelme hozzá. Hiszen nap, mint nap találkozunk olyan emberekkel, akik az alapvető viselkedésre is alkalmatlanok, de legyünk tisztában vele, nem ezekért az emberekért vagyunk itt, hanem azon nagyon kevés emberért, akik embernek néznek bennünket és nem állatoknak. Akadnak olyan emberek, akik kevesebbet fizetnek egy újságért mint amenynyiért mi vesszük, de mindig értékeljük, hogy ezek az emberek a nagyon kevés pénzükből is segíteni akarnak. Az ilyen olvasókat meg kell becsülni, mi semmiképpen sem járok rosszul, hiszen vannak olyanok is akik adnak pénzt, de semmiképpen sem fogadják el a lapot, vagy egyet elvisz, de két hét alatt többször is jár felém és adakozik.
Mit tennél, ha te lennél a miniszterelnök?
Az csak akkor derülne ki, ha én lennék, hiszen innen lentről könnyű megítélni, mit kéne odafent csinálni.
És mit üzennél az olvasóknak?
Azt kívánom, soha ne tapasztalják saját bőrükön, mi is a hajléktalanság.
