2013-ban a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség megkereste támogatóit, akik egyetértenek célkitűzéseikkel. Az egyházzá nyilvánítás miatt volt erre szükség. Vajon a magyar országgyűlés honnan vette, hogy ehhez tízezer csatlakozó kell, mikor Jézus azt mondta, ha ketten-hárman összejöttek az én nevemben ott vagyok? Magam is támogattam az egyházat, ezután kaptam a meghívót rendezvényükre, ahol részletesebben bemutatták intézményeiket, tevékenységüket. Elmentem, szétnéztem, tetszett. Utána jött egy kedves levél vegyek részt a Húsvéti istentiszteleten. Ekkor találkoztam Szabó Ildikóval.
A Krisztus Szege Kápolnában vagyunk Szabó Ildikóval, a Wesley János Lelkészképző Főiskola Lelkészével.
A kápolnában éppen egy holokausztról szóló kiállítás látható, talán ez is azt bizonyítja, hogy milyen kevés a rendelkezésre álló hely, több célra is hasznosítani kell a helyiségeket. Bár az is igaz, hogy maga ez a szakrális tér alkalmas volt ennek a kiállításnak a megrendezésére, még jobban kiemelte a rendező szándékát. A kiállítás tárgya a holokauszt megélése sajátságos női szempontból.
Ildikó, beszéljen gyermekkoráról, családjáról!
Pakson születtem, 1958-ban. Szüleimmel Bölcskén éltem, édesanyám tanítónő, édesapám agronómus volt. Egyáltalán nem neveltek vallásosnak, sőt. Bár a szüleimnek volt vallási hátterük. Ma is úgy gondolom, hogy a mi családunk a tízparancsolat szellemében élő család volt, erre akkor jöttem rá, amikor megértettem, mi is az, hogy tízparancsolat. Azok az etikai normák, amelyek ott megfogalmazódnak, különösen a második táblán – ne ölj, ne lopj – nálunk is érvényesek voltak.
A középiskolai tanulmányaimat Kecskeméten, a Bányai Júlia Gimnáziumban végeztem. Egyetemre akartam menni történelem-népművelés szakra. Ekkor történt, hogy találkoztam a Bibliával.
Ez hogy történt?
Megismerkedtem negyedikes gimnazistaként egy fiúval, aki református ifjúsági körbe járt. Elvitt magával. Bár semmit nem értettem, a légkör megfogott. Ott kaptam az első Bibliámat. 1976-ot írtunk, szüleim, környezetem előtt titkoltam, hogy a közösségbe járok. De a Szentírás megszólított, átéltem azt, hogy a Biblia Isten élő és ható szava. Ez a felismerés a mai napig meghatározza életemet.
Ennek lett a következménye, hogy a lelkészi hivatást választotta?
Nem egészen. Rögtön teológiára akartam jelentkezni, de a szüleim ellenezték, így vegyésztechnikus lettem. A Budapesti Vegyiművekben dolgoztam három műszakban. Eközben bekapcsolódtam egy illegális protestáns ifjúsági munkába, illetve a Trausch Liza néni által indított ébredési mozgalomba.
Mit is értünk ébredési mozgalmon?
Amikor emberek találkoznak az élő Istennel, megtérnek. Kinyílnak a Szentírás üzenetére, befogadják a Jó Hírt, vagyis az evangéliumot. Trausch Liza alapított egy missziót 1957-ben. Biatorbágyon volt ennek a központja. Illegálisan működött, eleinte sok református, evangélikus, és szabadegyházi lelkész végzett itt szolgálatot. Ennek a missziónak az ifjúsági ágába kapcsolódtam be. Hamar kitűntem temperamentumommal, lelkesedésemmel, talán mai kifejezéssel lehet azt mondani: ennek az ifjúsági mozgalomnak egyik arca lettem. Múltak az évek, vegyésztechnikusi oklevelet szereztem, majd a Magyar Tudományos Akadémia Geokémiai Kutatólaboratóriumába kerültem, ott dolgoztam egészen 29 éves koromig. Ekkor Isten határozott elhívására otthagytam a munkahelyemet, és kimentem a biatorbágyi missziós telepre dolgozni.
Trausch Liza festőművész volt, de a háború után, az akkori ébredési mozgalomban megtért, és megalapította ezt a missziós telepet. Mindenfajta felekezetből mehettek ide emberek. Gyakorlatilag egy zárt közösség volt, de egyre jobban növekedett, annak ellenére, hogy illegálisan tevékenykedtek. Ma is áldásosan működik egyébként ez a missziói telep Isten Háza Szolgáló Közösség néven. Ott éltem 13 évig, gyakorlatilag mindenes voltam, csendes heteket tartottam, igét is hirdettem, de két évig konyhát is vezettem, megtanultam nyulat nyúzni, még a tehénfejéssel is próbálkoztam, bár e téren nem tudtam jelentős sikert felmutatni.
39 éves voltam, amikor arra gondoltam, hogy mégis teológiát kellene tanulnom, így kerültem a Wesley Főiskolára.
Mikor alakult a Főiskola?
Már a rendszerváltás előtt, 1987-ben, bár volt ennek előzménye, egy ún. repülő egyetem formájában.
Kik voltak a metodisták, és mi volt az oka a szakadásnak, ami úgy tudom 1974-ben történt.
A metodizmus, a protestantizmus harmadik ágából, az anglikán egyházból vált ki. Az anglikán egyházat VIII. Henrik alapította, mivel házassága fel nem bontása miatt összeveszett a pápával. Persze ez csak az egyik ok volt, eddigre az európai protestantizmus hatásai begyürüztek Angliába is. A metodista mozgalmat John Wesley, anglikán lelkész indította el a XVIII. században. Főiskolánk is az ő nevét viseli. Fölismerte, hogy az egyház mennyire nem törődik a társadalom elesettjeivel, és feléjük fordult. Például hajnalban, amikor a bányászok munkába indultak, prédikált nekik. Nagyon sok ember hitre jutott, Wesley azonban rájött, hogy a felébredt embereket csoportokba kell szervezni ahhoz, hogy hitükben megerősödjenek. Nem akart ő önálló egyházat létrehozni, erre csak halála után került sor.
Gondolom a XIX. század végén hazánkban is megjelennek.
Igen, német közvetítéssel jutottak el hozzánk.
A kommunizmus alatt megtűrték őket?
Igen, de 1974-ben, egy politikailag gerjesztett egyházszakadásra került sor. Iványi Tibor, számos más metodista lelkésszel együtt, megalapította a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, rövidítve a MET-et, ami nevében is emlékeztet metodista gyökereire. Sokáig illegálisan működtek, utcákon tartottak istentiszteleteket, míg 1981-ben az ÁEH hivatalosan elismerte az egyházat.
Miben különbözik a többi protestáns felekezettől?
A metodizmus gyökereiben komoly protestáns kegyességi és ébredési mozgalom, de megszületése óta meghatározza a szociális kérdések felé való nagyobb elkötelezettség, az ember e világi szükségleteivel való intenzív törődés.
Ezért fordulnak fokozott figyelemmel a hajléktalanok felé?
Igen, működtetünk női, férfi hajléktalan szállót is. Itt van a Főiskola mellett a Fűtött utca, ahol szinte mindig teltház van. Hajléktalan kórházunk is van, pszichiátriai részleggel, ami különösen jelentős, hiszen a Lipót Kórház bezárása után sok beteg került az utcára. Iskolákat is üzemeltetünk, ahol főként valamilyen módon hátrányos helyzetű gyerekek kapnak lehetőséget a tanulásra.
Térjünk vissza az Ön személyes sorsára. 39 éves missziótelepen dolgozik és megkezdi tanulmányait a Wesley János Lelkészképző Főiskolán.
Arra gondoltam 97′-ben, hogy jön az EU, kell valami felsőfokú végzettség, még a misszióban végzett munkámhoz is. Szinte véletlen volt, hogy a Wesley-re jelentkeztem. Aztán 42 évesen egy konfliktus miatt otthagytam a missziót. Gyakorlatilag újra kellett kezdeni az életem. 13 évet töltöttem a misszióban, egy zárt közösségben, eközben gyökeresen megváltozott a világ. Ugyanakkor nagyon sokat köszönhetek az ott eltöltött évnek. Nagyon sok szellemi, spirituális tőkét gyűjtöttem ott. De amikor elhagytam a missziót, hirtelen légüres térben találtam magam. Ekkor valóságos csoda történ. Tudtam, hogy január 1–től nincs állásom, szállásom. Konzultációs hétvégénk volt és szomorúan ültem a padban, amikor odajött hozzám évfolyamtársam, ifj. Iványi Gábor és megkérdezte, mi a baj. Elmondtam neki, erre megfogott, bekopogott velem az édesapjához – Iványi Gábor rektor úr már akkor is nagyon elfoglalt ember volt, szinte lehetetlen volt bejutni hozzá – és nekem fél órán belül lett állásom, és szállásom a Főiskola kollégiumában. Ma a főiskola lelkésze vagyok, emellett gyakorlati tárgyakat is oktatok.
Beszéljünk arról, hogy az Országgyűlés nem hajlandó Önöket egyháznak elismerni. Ön szerint az Országgyűlés egyáltalán alkalmas arra, hogy eldöntse, hogy ki egyház és ki nem?
Azt tisztázzuk: amikor egy Országgyűlés dönt ilyen kérdésben, akkor maga a döntés át meg át politizálódik. Sok mindent gondolok arról, hogy mi lehet ennek a hátterében. Az biztos, a mostani egyházpolitika kivételezettnek tart néhány egyházat történelmi vagy társadalmi súlyára való hivatkozással. De ez meglátásom szerint nem fedi a valóságot. Hiába foglalkozunk kiemelten a társadalom elesettjeivel, bizonyos állami feladatokat átvállalva, úgy látszik ez nem elég. Ez az egyháztörvény alkalmat ad azok diszkriminálására, akik nem feltétel nélkül működnek együtt a hatalommal. Reméljük, hogy ez a helyzet előbb vagy utóbb változik és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség is egyenrangú lesz a többi elismert felekezettel.
De had kérdezzek egy személyes dolgot: Hogyan fogadja el környezete, hogy Ön nő létére lelkész.
Mind a szűkebb, mind a tágabb környezetem elfogadja. Akik nem tudták, először csodálkoznak, de ez gyorsan elmúlik, rájönnek, hogy teljesen normális, civil ember vagyok. Ma már a társadalom nagyobb része tisztában van azzal, hogy vannak női lelkészek, és jól van ez így.
Utolsó kérdésem: Van–e kedvenc Igéje?
Kedvenc Igém? Időről időre változik ez. Az utóbbi időben nagyon közel kerültek hozzám a Zsoltárok, most mégis Mikeás próféta könyvéből idéznék: „De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét”. Mik. 7,7.
Köszönöm a beszélgetést!
