537. szám Interjú

Csurika hetedszer – Beszélgetés az év terjesztőjével

By

Az Év Terjesztője cím nem annak jár , aki a legtöbbet adja el lapunkból – az az Év Dolgozója lesz –, bár e téren sincs szégyenkeznivalója,  hiszen minden alkalommal, így az idén is méltó volt az Ezredesi rangra, vagyis ezernél több példányt értékesített. Nem, az Év Terjesztőjét, akire a legbüszkébbek lehetünk, saját magunk közül, szavazással választjuk meg. Az idei győztes, immáron hetedszer, a szavazatok 23,3%-val Csurika.

Kilenc éve létezik az Év Terjesztője cím, te hetedszerre nyerted el, egyesek szerint csak azért nem kilencszer, mert két évig külföldön voltál. De kezdjük az elején.

 Hogyan lettél hajléktalan?

Vidéken éltünk, elváltam, a kapcsolatom annyira megromlott exférjemmel, hogy az rám akarta gyújtani a lakást. Hat és féléves gyermekem is velem volt. Nem volt alkoholista, kiszámítottan, bosszúból csinálta. Kértem én segítséget, a rendőrség persze azt mondta, amíg nem folyik a  vér, nem tudnak csinálni semmit. Bíróságra is került az ügy, otthagytam a lakást a volt férjemnek, csak ne zaklasson tovább. A mai napig ott lakik. Ez 1998-ban történt. Apukám azt tanácsolta, menjek vissza gyújtogatós férjemhez, mert a nőnek az ura mellett a helye, de én inkább Pestre jöttem.

Itt hogy alakult az életed?

Két hétig utcán éltem a fiammal, majd találtunk albérletet, de ez sem volt jó. Végül az Anya-és Gyermekotthonban kötöttünk ki a „Dózsán”.

Mikor kerültél kapcsolatba  a Fedél Nélkül újsággal?

Az anyaotthonban szereztem tudomást arról, hogy létezik a hajléktalanok lapja. 1998-ban jelentkeztem terjesztőnek, még Ungi Tibort, a lap alapítóját is ismertem. Akkor még fekete-fehérben jelent meg a lap. Hajtogattuk az újságot, összeállítottuk, sok saját munkát tettünk bele. Ma látványosabb az újság, de nekem mégis nosztalgiám van a régi idők után.

Rendszeresen publikálsz a lapban, gondolom, ennek is köszönheted ismertségedet.

Könyvet is írtam. Sajnos, nem találok rá kiadót, a mai világban nem hogy fizetnének a szerzőnek, még tőle várják a pénzt. Egyébként ez egy kalandregény, egy gazdag családról szól, náluk dolgozik egy cselédlány. Ártatlanul lopással vádolják, de sok viszontagság után győz az igazság.

Meg tudsz élni a terjesztésből?

Igen. Kis megszakítással tizennégy éve egy helyen árulok, állandó vevőköröm van. Albérletet fizetek, gyereket nevelek

Nagyon sok az energiád. Lapot árulsz, írsz, szerdánként a terjesztők nálad veszik a Fedél Nélkült, A Város Mindenkié csoport alapítója és aktivistája vagy,  részt veszel az Első Kézből a  Hajléktalanságról programban. Sokan ismernek, szerepeltél rádióban, televízióban. Gondolod, emiatt nyerted el ismét Az Év Terjesztője címet?

Annyiban ez igaz, hogy sokan ismernek, de szerintem ennél fontosabb, hogyha bármilyen problémával hozzám fordulnak, megpróbálok segíteni. Ez a lakhatási lehetőségek ismertetésétől a nyomtatványok kitöltéséig terjed.

Miért csatlakoztál A Város Mindenkié Csoporthoz?

Kezdetektől benne voltam, nem csatlakoztam, alapító tag vagyok. Úgy éreztük, fel kell  lépnünk a hajléktalan emberek érdekében. Célkitűzésünk, hogy szerepeljen az alkotmányban a mindenkinek állampolgári jogon járó lakhatási lehetőség. Az is fontos, hogy senkit se lehessen elhelyezés nélkül kilakoltatni.

Érdekli az a többségi társadalmat?

Igen. Ha például a Blaha Lujza téri aluljáróban egy úgynevezett performanszot, sokan megállnak, meghallgatják álláspontunkat, elfogadják tájékoztatónkat, együttérzésükről biztosítanak bennünket.

A hajléktalansággal való foglalkozás nem állami feladat lenne?

Dehogynem. Azonban az állam nem vállalja fel ezt a tevékenységet, ezért kellünk mi civilek, akik felhívjuk a figyelmet a problémákra.

Még mindig nem soroltuk fel összes tevékenységedet. Éppen ma hallottam itt a Kürtben,  amikor egy hölgy felkeresett téged valami jogi természetű  problémával. Azt tanácsoltad, forduljon az utcajogászhoz. hogy is van ez?

Ez a szolgáltatás az AVM keretében működik, hajléktalan és szegény embereknek ad jogi tanácsokat, sőt esetenként képviseli őket a bíróság előtt. Minden pénteken a Blaha Lujza téren l5 – l7 óra között várjuk a segítségre szorulókat. Mivel én nem vagyok jogász, az itteni tevékenységem abból áll,, hogy a jogászok munkáját segítem azzal, hogy az ügyfelek érkezési sorrendjét fenntartom, beszélgetek  velük, sokszor kiderül, nem is jogi, hanem szociális problémája van az illetőnek.

Én az Első Kézből a Hajléktalanságról program kapcsán ismertelek meg közelebbről.  Mondanál erről is egy-két szót?

Ahogy az erről szóló tájékoztatóban is szerepel, a hajléktalanság társadalmunk kevésbé ismert, és a legtöbb előítélettel kezelt problémája. Az iskolai programban a kezdetektől, öt éve veszek részt. Rendhagyó osztályfőnöki órát tartunk, ahol ketten-hárman mesélünk életünkről, otthontalanná válásunk történetéről. Egy szociális munkás mesél a hajléktalanok helyzetéről, a segítő munka szükségességéről. Ezt követi egy szituációs játék, ahol a diákok átélhetik azokat a helyzeteket, amik a hajléktalanokkal naponta előfordulnak.

Mi a célod még az életben?

Magánemberként szeretném, ha kisfiam elvégezné iskoláit, célkitűzése szerint külföldön megtalálja boldogulását. Aktivistaként azt szeretném, ha mindenki emberi körülmények között élhetne. Magamat is beleértve.
             

You may also like