Ma már tudom, mit ér a nincs.
Ma már, mikor
a van rég elkerül.
S csak az maradt:
el kell viselnem, emberül.
Igen, tudom, mit ér a nincs.
Hogy lehet mégis drága kincs,
ha nincs ugyan,
de volt, – egyszerre elveszett,
megőrzi azt a képzelet,
feledni többé nem lehet.
S tudom, mit ér,
mért fáj a nincs,
ha nincs, és nem is volt soha,
még álomnak is csak ostoba.
Sorsom. Törvény. Isten szava,
hogy nincs, nem volt, el sem jöhet,
hiány. – nem pótolja a képzelet:
nekem még ennyim sem lehet.
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
