401. szám Riport

Egy rendőr, aki megnevettet

By

images/photoalbum/album_201/ayala_1.jpgAyala: Ismert, kedvelt humorista, a Szeszélyes Évszakok, az Uborka szereplője, az 1990-es Humorfesztivál fődíjasa.

Illés István: Rendőr őrnagy, a DADA program harcosa, a Szertelen Kék Alapítvány kuratóriumi elnöke.


Nem két ember, egyetlen személyről van szó. A következő beszélgetésből – remélem – jobban megismerhetjük őt.

– Köszönöm, hogy lehetőséget adtál erre a beszélgetésre. Kezdetnek arról érdeklődnék, hol születtél, hol nevelkedtél, honnan jöttél?
– Nagyon nehéz időszakban születtem, ’56. szeptember 13-án, Vásárosnaményban. Nagydobos nevű kisközségben laktunk, kisgyermek koromat ott töltöttem nagyrészt. Aztán 5-6-éves koromban elköltöztem Serényfalvára, ez Ózd mellett egy kis falu. Az első osztályt még ott jártam, onnan meg elköltöztünk Mályiba, ez Miskolc alatt egy falu. Itt fejeztem be az általános iskolámat és Miskolcon jártam középiskolába, a Herman Ottó gimnáziumba. Utána elmentem a Kossuth Lajos Katonai Főiskola Határőr szaktanszékére, el is végeztem a Kossuthot, határőr tisztként kerültem ki az életbe. Közel öt esztendőt tanítottam a BM Tartalékos Tisztképző Iskolában. Rengeteg rendőrtisztet neveltünk ki. Legalább 2000 diákot kibocsátottunk, nem tudok az ország olyan részébe menni, ahol ne lenne akkori beosztottam, de most már rendőr főkapitányok, városi kapitányok, főosztályvezetők. Elvégeztem még egy polgári egyetemet a Kossuth mellé, ezt tudományos szocializmusnak hívtuk, de mire befejeztük, a rendszerváltás már megvolt és akkor már politikaelmélet- politológia lett. Több politikus srác is ezt végezte, akik aztán az MDF-ben, itt-ott föltűntek, mint politikusok.

– Hogyan lettél humorista?

– A humor nagyon érdekelt, már középiskolában. Az első gitárt még általános iskolában kaptam, igazán nem tanultam meg  gitározni, de valamennyit azért konyítottam hozzá. Főiskolán úgyszintén ment ez, pol-beat együttest csináltunk, énekeltünk a nagy szabadságvágyról, a visszásságokról, tehát éltük az életünket. A humort meg, észrevettem, hogy valahogy így mívelem, és még belügyi tisztként egyszer csak elhatároztam, nézve a tévében a humoristákat, ezt én is tudom csinálni. Aztán ’90-ben volt egy Humorfesztivál. Azon elindultunk az én nagyon kedves barátommal, Brindisivel. Megnyertük a Humorfesztivált, illetve nem megnyertük, hanem fődíjat nyertünk mi is, mint a többiek, Maksa, Éles Pista, Bach Szilvike.
És kettős élete kezdett az embernek kialakulni. Volt egyrészt a humor, meg volt a Belügyminisztérium, illetve akkor már az ORFK-n is dolgoztam, voltam a Zsaru Magazin munkatársa. Egy dolgot tudtam, mert annakidején, amikor volt a Humorfesztivál, a Belügyminisztérium Könyvkiadóját vezettem. Léphettem volna előrébb a ranglistán, de úgy döntöttem, ha a humort is csinálni akarom, akkor nem szabad felelős belügyi vezetőnek lenni. És én úgy választottam akkor, hogy visszavonultam minden vezetői beosztásból, és kerestem magamnak olyan helyet, ahol ezt a humort a cégem szolgálatába tudom állítani. És kitaláltam azt, hogy a gyerekek prevenciós munkájában, a dohány, alkohol, drog, ez a DADA program, ebben tevékenykedem. Mondom, mi lenne, ha én ezeket a dolgokat megfogalmaznám versben, dalban, zenében, humorban. A drogprevenciót, a dohányzás, az alkohol káros hatásait. Nagyon sokat segített újfent Brindisi barátom, sőt, az ötletemet előadtam a Belügyminisztériumban is. Ott annyira vevők voltak rá, hogy készült egy nagylemez. A Drogtalanság címet viseli, L. L. Junior adta hozzá a nevét egy gyönyörű dallal, a BonBon külön zenét írt rá, Anita egy megrendítő dalt énekel arról, hogy miért kell vigyázni, Maksával hülyéskedünk rajta, Varga Ferenc Jóskával, Brindisivel. Egy osztályfőnöki óra gyerekeknek. Rengeteg élő műsorba is elvittük az ország minden területére. Amikor megszűnt a BM, átkerültem ide, a mostani helyemre, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályára és ezen belül is egy megelőzéssel foglalkozó részleghez. Elsősorban baleset-megelőzéssel foglalkozunk, nálam ki van toldva bűnmegelőzéssel is. Lévén, hogy ezt a fajta „mutatványt” lehet, hogy egész Európában egyedül én csinálom. Mint humorista is, és mint rendőrtiszt. És ez a munka nagyon jó, például a főnökeim szeretik, igénylik, és ilyen alapon én is jól érzem magam, mert gyakorlatilag azt csinálom, amit szeretek.
– Tehát a rendőri karrieredet feladtad a humor érdekében?
– Azt föladtam, egyértelműen. Én azért gondoltam azt, hogyha még vállalok följebb, akkor nem lehet kiállni, mert azt mondják, na öregem, most hülyéskedjél. Szóval nem megy. Viszont én itt kezdtem az életemet a cégnél, és én innen akarok nyugdíjba menni, mert itt vannak a barátaim, én itt érzem jól magam. Nekem a legnagyobb ranglétra az, amikor most elmentem 60 gyerekhez, vagy amikor egy egész gimnázium elé kiállok és megköszönik diákok, tanárok a közreműködést. Én azt gondolom, az egy rendfokozat előreugrást jelenthetne. Ki vagyok elégítve ezzel a dologgal.
– Nős vagy?
– Nős vagyok.
– Gyerekek?
– Az első házasságomból van egy nagy fiam, Gergő. Hatéves kora óta birkózik, először a Fradiban kezdte, aztán most a Vasasban, eladdig, hogy többszörös országos bajnok. Most már edzőként adja tovább a tudást. Elvégezte ő is azóta a TF-et edzői szakon. Nagyon jóban vagyunk, ráadásul zenél, gitározik. A mostani házasságomból van egy 17 éves lányom, Anna. Ő szintén zenei vénával megáldott, elment énekelni és nagyon tehetséges. Szaval, versekben elsőrendű, mindig nyerő vagy második a szavalóversenyeken, magasabb korosztályokat is beelőzve. Sokat foglalkoztunk vele gyerekkorba, és ez úgy beérett.
– Volt-e olyan törés, olyan nehéz helyzet az életedben, amiből nehéz volt újra visszatérni a normál életbe?
– Nem is tudom… Az embernek apró megtorpanásai vannak, például az első szerelem, amikor téged hagynak ott, az egy akkora csalódás, hogy az ember másnap sörösládán ébred, úgy berúg. Így történt velem is, de soha nem adtam föl. Magamban lecsekkoltam, hogy ez most fáj, jó, fájjon, nem baj, túl leszek rajta. Nagyon rossz dolog volt az apu elvesztése, 53 évesen ment el. Nagyon fiatalon. Úgyhogy igazán nagy törések, le is kopogom, nem voltak.
– Többször jártál már nálunk a Kürt utcában, a Menhely Alapítványnál, mindig nagy örömmel várunk és fogadunk. Mi inspirált arra, hogy hajléktalanokkal is foglalkozz, hogy ilyen karitatív szerepléseket is vállalj?
– Amikor először humorral kezdtem el foglalkozni, talán második esztendő volt, kaptam fogyatékkal élőktől egy meghívást. Hallod, én nem aludtam aznap éjszaka. Mondom, hogy az istenben fogok én itt humort csinálni. És másnap olyan élményben volt részem, … sokkal jobb közönség voltak, mint bárki más. És én onnantól kezdve rendszeresen eljártam. Így kezdődött. És a hajléktalanok… Szóval aki egy kicsit is szociálisan érzékeny, ezekkel az emberekkel valamilyen módon együtt kell hogy érezzen. Hívtak, én abban a pillanatban igent mondtam, nekem ez nem okozott gondot.
– Konkrétan a Menhely Alapítvánnyal, a Fedél Nélküllel hogy kerültél kapcsolatba?
– Itt a rendőrségen keresztül. Tetszett az újság is, azoknak az embereknek  – hát én íróknak mondom őket, meg költőknek, akik az utcára kerültek – olyan gondolataik vannak, hogy félelmetes. Nagyon-nagyon szép dolgokat írnak le, le a kalappal előttük.
– Mit gondolsz, miért, hogyan lesz valaki hajléktalan? Mik a jellemző okok?
– Én azt gondolom, – és ez kritika is persze a hajléktalanok felé –, hogy ez gyengeség. Igenis erősnek kell lenni. Lehet, hogy nem minden esetben, de többségében azt gondolom, hogy igen, többnek kellene lenni a tartásnak. De mondom, én nagyon szociális vagyok ezzel a dologgal, és én azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek az immunrendszerét kéne erősíteni , belülről. Ti is nagyon sokat tudtok segíteni onnan, nyilván meg is teszitek, amit lehet.
– Szerinted van kapcsolat a hajléktalanság és az alokoholizmus között? Ha valaki hajléktalan, az egyenes út az alkoholizmus, vagy a drogok felé?
– Itt nem a hajléktalannal van baj, az alkohol komoly társadalmi betegség. Tehát a fölső tízezer ugyanúgy lerészegedik mint állat, csak éppen nem látják, mert elfekszik a bársonyágyára, aztán valahogy kialussza magát, meg még be sem megy a munkahelyére másnap, mert beszól, hogy „Izé, Orsika, ez van…” Hát gondoljunk bele annak az embernek a helyzetébe, aki fázik, aki meg van alázva, akinek nincsen semmije, megiszik egy fél liter bort, és akkor az elindít valamit az agyban, az agyműködésben valami másik utat, és akkor olyan hajdada… jobban érzem magam. Utána már ez szüli azt, hogy akkor ezt újra meg kéne próbálni
– Hogyan lehetne a  hajléktalanságot megelőzni, csökkenteni, megszüntetni, mit lehetne tenni?
– Most úgy hallottam, tudod korábban a belügyminisztériumhoz tartozott 6 vagy 7 üdülő. Balatonon 3-4, akkor itt a Pilisben, és eltették őket kormányzati hatáskörbe. Most meg visszaadnak belőle kettőt. Ott van még a többi. Van egy csomó. Vagy például Szentendrén ott van a régi szovjet laktanya. Betört ablakokkal, három-négy szintes. Erre is költhetnénk azokat a pénzeket, amelyek valahol eltűnnek, meg vannak a kurva végkielégítések, már bocsánat, az édesanyám az életét végigdolgozta, és ha az egész élete munkájával megkeresett bért összeadom, az nem teszi ki a fél végkielégítését sem annak a MÁV vagy BKV vezetőnek
– Úgy gondolod, hogy elsősorban politikai akarat kellene?
– Politikai, gazdasági akarat. Kellene egy olyan kormánybiztos, most lehet, hogy hülyeséget mondok, aki megkapja ezt, hogy mérje föl Budapesten hány üres, de lakható ingatlan van. Azokkal lehetne valamit kezdeni a hajléktalanoknak.
– Hogy látod, milyen a viszony a hajléktalanok és a rendőrök között?
– Hát, ellentmondásos. Mert az a rendőr, aki a jogszabályokat betéve tudja, és elküldi a hajléktalan újságárust az úttestről, vagy feljelenti szabálysértésért, az a rendőr teljesen jogszerűen jár el. Van olyan rendőr is akinek az emocionális érzékelése, én így mondom, kulturáltabb, finomabb, az azért a beleérző-képességével azt mondja, hogy uram, legyen szíves ne, mert… Embere válogatja, ez az én véleményem.
– Mik a terveid a közeli és a távolabbi jövőben? Mint humoristának, és mint rendőrnek.
– Tudod, a kettő majdnemhogy együtt van. Finomítani akarom ezt a DADA programot. Ami igazán nagy szakmai feladat, egy Cseh Tamás emlékkoncertet akarok csinálni. Azért is van erre esély, mert ahol ezeket a dalokat megmutatom, ott marha nagy csönd van. Ebben gépészkedem most nagyon. Meg hogy minél többet tudjak szerepelni az emberek előtt.
– Köszönöm szépen ezt az élvezetes beszélgetést.

(Ayala és barátai pár nappal az interjú után fergeteges műsort adtak nekünk a Blah Lujza téri aluljáróban. Ezúton is köszönjük)

Takács “Droid” Attila


Az interjú az NCA támogatásával készült.
images/photoalbum/album_201/logotypes_2.jpg

You may also like