Láttán elfog a félelem és a csodálat,
ami egyszerre hómező és küzdőterem;
nélküle szégyentelen volnék és egy állat,
a hallgatás és az üvöltés is itt terem.
Elvérezhetek és meg is dicsőülhetek,
míg a Múzsa ringat, mint hős paraszti dajka;
szívet és lelket is egy fehér lapra vetek,
hogy akár a lágy gyümölcs, vers teremjen rajta.
Megsimít közben a bánat, megsimít a bú,
megtűrve az angyalokat, és ördögöket;
fejem fölött ha nem is lesz töviskoszorú,
ha nem is koronáz majd meg a széles tömeg.
A tollat papírra szegezem, én a bátor,
mert a magam fajta magát ezzel kúrálja;
akár mit is mond rám a sok agitátor,
a főszerkesztők öntudatos diktatúrája.
Írás közben lelkemben kigyúl sok-sok máglya,
hogy égő ketrecem négy fala összedől rögtön,
papírra vetem mai a májamat rágja,
és az elkészült versel, magam felköszöntöm.
