341. szám 545. szám Vers

Aratás előtt

By

Az én halálom nem siet, bár megindult felém,
A búzatábla szélén, lassacskán bandukol.
Kaszája élén kicsorbul a fény,
Lába nyomában forró szél csahol.

Rám gondol, amíg az árokparton ül,
Csont ujjakkal, komótosan cigarettát sodor.
A pipacsok közt csak egy tücsök hegedül,
Nagyobb a csönd, mint volt bármikor.

Ha majd feláll, s az árnyékból kilép,
Szívem napszítta dűlőútjain
Ijedt redőkbe rakódik a por.

Érett kalász. Nem leszek már sehol.

Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.

You may also like