560. szám Széppróza

A szárnyashajók

By

Az  1950-évek végén, ’60-as évek elején a hajózási mérnökök össszedugták a fejüket, és azt mondták:  olyan hajót kéne tervezni és gyártani, ami igen gyors, és A-ból B-be nagyon rövid időn belül eljutatja az utasokat. Így született meg a szárnyas hajózás gondolata. Neki is fogtak, megtervezték, és leadták gyártásra a hajógyárnak.
El is készült az első, elmentek próbaútra, de lassúnak bizonyult, ezért áttervezték: erősebb motort, komolyabb hordszárnyakat kapott. Ezt is legyártották és már jónak bizonyult. Olyan erős motort szereltek a hajóba, ami ezt a nagy tömeget képes volt kiemelni a vízből, és igen komoly sebességet is tudott produkálni a víz tetején: 60-80 km/órát tudott teljesíteni. Ez már jónak bizonyult, és gyártót kerestek ezen hajótípusokra.
Találtak is: a szovjetek hajlandóak voltak ezeket legyártani sorozatban is. Az első szárnyas hajót Sirálynak keresztelték, ez volt a prototípus, utána következtek a Sólyom 1, 2 és 3, majd a Vöcsök 1, 2, 3.
Jött a következő kérdés: milyen útvonalon éri meg ezeket a hajókat üzemeltetni gazdaságosan, és aránylag sok utast is el tudjon szállítani hosszú távon is. A Budapest-Bécs, Bécs-Budapest útvonal jónak bizonyult, és el is indították hetente kétszer ezt a hajót. Nagyon jó ötlet volt, csak úgy vették a hajójegyet, mintha cukrot osztogatnának mellé. Ezek a hajók az erős és megbízható motorok által hamar kiemelkedtek a vízből, és „szárnyra” lehetett őket rakni. Így hívtuk ezt az indulási állapotot. Aki Bécsbe szeretett volna utazni, lement a nemzetközi hajóállomásra, megvette a jegyét, reggel kilenckor beült a szárnyashajóra és délután kettőkor kiszállt Bécsben. Élmény volt óránként 60-80 km/óra sebességgel utazni. A hajókon büfé is üzemelt, ahol képzett személyzet állt az utasok rendelkezésére. Szendvicset, meleg ételt, kávét, üdítőt is lehetett fogyasztani az út során, sőt helybe is vitték, aki esetleg félt felállni az ülésekből. Telt-múlt idő és a Sólyom sorozattal megnyílt a Budapest-Esztergom útvonal is. A szombat-vasárnap működő járat is népszerű lett az utasok kőrében. Sajnos a Sólyom 2-est ki kellett selejtezni, mert elöregedett a hajó teste és nem volt elég biztonságos már.

You may also like