443. szám Széppróza

A sárga téboly

By


51 éves elvált vegyészmérnök vagyok – amolyan „mezei” mérnök – aki a válás utáni adok-kapok után, egy 26 m2-es józsefvárosi garzonlakásból jár be a munkahelyére. Ennyire futotta, de nem panaszkodom: csak van fedél a fejem fölött, van állásom, s ha már nem tudtam – nem igazán akartam – megváltani a világot, jobb, ha megbékélek a történtekkel. Nem, nem panaszkodom, mert mit szóljon akkor N.?
N. az évfolyamtársam, szobatársam és barátom volt, aki az egyetem elvégzése után ragyogó álláshoz jutott, de valami oknál fogva kicsúszott a tudományos pályáról, kicsúszott az életből, kicsúszott ez a szerencsétlen mindenhonnan, s elvált, hajléktalan csavargóféle lett belőle.
Róla aztán nem gondoltam volna: kivételes tehetségű, ambiciózus fiatalember volt, aki – túl azon, hogy nagykanállal habzsolta az életet – a munkáját nagyon komolyan vette. A Bioenergetikai Kutatóintézetben dolgozott, az első tudományos fokozatának megszerzésén fáradozott, mikor is valami miatt kettétört a karrierje – ennyit tudtam felőle – aztán másfelé sodort bennünket az élet. 
Jó húsz év múlva futottam vele össze a Teleki téren. Csak úgy álldogált a piac sarkán, kezében egy literes borosüveggel. Nyakbaborulás, vállapogatás, néhány elmorzsolt könnycsepp, aztán jöhetett az első kocsma. Az esténkénti közös iszogatás – N. törzshelyén, a Kecske nevű kocsmában – szokásunkká vált; nem is lett volna semmi gond ezekkel a szimpóziumokkal, míg észre nem vettem, hogy N.-t a külvilágból senki és semmi nem érdekli… a pultos Ancsán kívül. Na, ez az Ancsa – 20 év körüli, tűzrőlpattant lány – nem az Elle magazin címlapjáról lépett le, nem végzett bölcsészegyetemet sem – mondom, nem volt szép, sem okos – de amije volt, az szinte szétfeszítette a ruháját. Szakképzetlen vidéki lány volt – gondolom a tulaj barátnője – de ő volt az egyetlen valamirevaló nő a Kecskében, és látványa estéről estére feltüzelte a kocsma törzsközönségét.
Csak az volt a baj, hogy N. nem érte be a puszta látvánnyal…

Ez a szerencsétlen hónapokon keresztül otthagyta minden pénzét a kocsmában, nyitástól zárásig a pult előtti asztalnál üldögélt, vágott virágot vásárolt a lánynak, és néha, záróra után hazakísérte, hazakísérhette Ancsát. A taxi költségét mindig N fizette, s miután megérkeztek a lány terézvárosi albérlete elé, N. kisegítette a lányt a kocsiból, s ott, s csak akkor megfoghatta egy pillanatra hercegnője kezét. Ennyi volt a testi kapcsolatuk… Egy idő után már én nem tudtam elviselni, ezt az N-re nem jellemző, méltatlan egyhelyben topogást:

– Te nyálcsorgató vén majom! /Igaz, a majomnál jóval erősebb kifejezést használtam…/ hát így ismerlek én téged?! Tessék, itt van 20 ezer forint, add oda neki, ma éjjelre tied a lakásom.
Ott aztán megcsókolhatod a száját, de még a méhszáját is, te ökör! Ennek írsz te verseket?!… te, te aki amerikai naplóba könyvelted a nőidet?!
N. révetegen nézett rám és megcsóválta a fejét:
– Nem, ő nem ilyen… nem szabad őt pénzzel megsérteni.
– Pénzzel megsérteni?! –  Őt?! –  hát ez eltaxizna veled a Déli-sarkra is, csak te fizesd a számlát! –  ingerültségemben felpattantam az asztaltól.
– Hát ennyire elvette a szerelem az eszed?!
N. szelíden visszahúzott:
– Várj, csak várj! Nem ilyen egyszerű. Kísérjük el ma este Ancsát, és utána beszélgethetünk.
Tudod, most mindent egy lapra teszek fel, és ha nem jön be –  bár nem szívesen –  de kénytelen leszek segítségül hívni a… hm… tudományt.
– Hogy micsodát?
– A biokémiát. De úgy gondolom, szükségem lesz a segítségedre.
Ez megbolondult –  gondoltam – de megvallom, kíváncsivá tett, s miután kiszálltunk a taxiból, megálltam a  négyemeletes bérház kapujában. N. felkísérte a lányt a 4. emeletre, és a csöndes augusztusi éjszakában tisztán hallottam beszélgetésüket:

– Ancsa, Annácska, kérem szépen, legyen az enyém!
– Nem leszek a magáé Zolika!
– De amikor úgy imádom!
– Amikor úgy imád, akkor sem Zolika!
– Hanem hát mikor?
– Semmikor sem Zolika!
– Nem?! Akkor én most leugrom innen, a 4-ről. Akkor aztán késő lesz!
– Már most is késő van Zolika! Éjfél elmúlt, köszönöm, hogy hazakísért, jó éjszakát!
– De én tényleg leugrom! –  toppantott a barátom – , azzal ledobta a zakóját és féllábbal átlépett a korláton.
– Mássz vissza te hülye! –  kiabáltam befutva az udvarra.
– Ha úgy gondolja, hogy tud repülni… – vonta meg a vállát Ancsa.
– Hát éljen boldogul…! –  kiáltotta fél kézzel búcsút intve N.
– Köszönöm, viszont kívánom…! –  intett vissza a lány és belépett bérleményébe.
N. visszamászott a gangra, felvette a zakóját és letrappolt hozzám a földszintre.
– Ennek tényleg nincs kedve…!  – Morogta, aztán belémkarolt és beterelt egy körúti presszóba.

Rendelt egy üveg bort, rágyújtott és beszélni kezdett:
– Jó, azt hiszed, hogy egy öreg, agyament, szerelmes csavargó vagyok. Egy Harlekin, egy buffone, egy Ancsa által rángatott marionett-majom. Ugyan! Ha választani kellene Ancsa lelke és teste között, én habozás nélkül az utóbbit választanám. A lelkével foglalkozzon a sivatagi oroszlán –  hiszen ennek a nőnek nincs is lelke –  nekem csak a teste kell. Az is csak egyszer, s csak azért, hogy meglegyen. Tudod –  folytatta különös mosollyal –  még mindig vezetem a naplómat, és az ötvenedik születésnapomra kell nekem egy ilyen Ancsa, Így lesz kerek a minden egyes életévemre jutó nők száma. Ne nézz rám ilyen értetlenül: ez egy hányados –  a számlálójában az eddigi kapcsolataim száma, a nevezőjében az 50 évem. Ha meglesz Ancsa, akkor a hányados értéke egy kerek szám lesz. Egy szép kerek szám. Nem mondom meg, hányan voltak, mert nem hinnéd el, vagy ha igen, sikítófrászt kapnál és besárgulnál az irigységtől.
Ez a te dolgod, az enyém az, hogy a lányt megszerezzem, Hagyományos úton, úgy néz ki, nem megy. Pénzért nőt nem veszek, úgyhogy más megoldást kellett keresnem. Nem lesz túl tisztességes dolog,  sőt, egyáltalán nem lesz tisztességes, de a kísérlet tudományos jelentősége megkérdőjelezhetetlen.
Sem állatokon, sem embereken nem tesztelték még a találmányomat –  hozzáteszem én is veszélyesnek tartom klinikai bevizsgálás nélküli felhasználását –  de az idő sürget. – Furcsa fény villant a szemében – Két hónap múlva 50 éves leszek. Anna lesz a születésnapi ajándékom. Facto!
Rossz előérzetem támadt.

– Ne igyál többet! –  kérleltem.
– Soha nem voltam józanabb –  szögezte le. Megingathatatlan elhatározottságot és olyan hideg nyugalmat éreztem szavai mögött, hogy görcsbe szorult a gyomrom.
– De hagyjuk az ideológiát –  folytatta –  rátérek a találmányomra. Tudom, hogy nem a te szakterületed, de hallottál az afrodiziákumokról. Ezek olyan természetes anyagok, vagy mesterségesen előállított vegyületek, melyek a különböző agyközpontok stimulálásával fokozott nemi izgalmat váltanak ki. A téma szakirodalma könyvtárnyi –  nem is untatlak vele –  a lényeg az, hogy a több száz összetevő közül kiválasztottam az általam leghatásosabbnak tartottakat, és porítva, homogenizálva, liofilizálva, vegyítve, egy új, eddig nem létező vegyületet állítottam elő. A Sárga Téboly –  így neveztem el –  főbb komponensei: – zsebéből egy papírlapot húzott elő, kisimította és magyarázni kezdett – Szóval: egy rész tesztoszteron, endorfin, mefedron –  ezek szexuálhormonok, illetve pszichotróp szerek. Egy rész Extasy –  Gina keverék –  ezek porított parti-drogok, pszichedelikus vegyületek. Egy rész béta-szteroidhormon –  ez a szexuális izgalmat stimulálja a nőknél. Egy rész ámbra-pézsma-mósusz esszenciát nyert adszorbeált illatanyag. Egy rész ginseng-macskagyökér-mocsári sás kivonat.
A keverési arányokat természetesen nem árulhatom el, de hidd el, hogy ettől az elegytől egy 70 éves nénike is go-go görlnek érezné magát. Érted, barátom?!
A Sárga Téboly egy tökéletes, a nők számára előállított, tömény afrodiziákum. Olyan koncentrátum, melynek hatására a nő egész teste egyetlen hatalmas erogén zónává válik.
Ez a szer olyan erős, hogy hozzá képest a porított Extasyt kanalas orvosságként lehetne adni a gyerekeknek. Na, mit szólsz…?! –  nézett rám csillogó szemmel.
– Te megőrültél?! –  meredtem rá. Ez életveszélyes dolog, soha nem fogod tudni szabadalmaztatni, soha, senki nem fogja engedélyezni a gyártását, s túl az iszonyatos egészségromboló hatásán, ezzel a szerrel vissza lehet élni!
– De még mennyire, hogy vissza lehet! –  csapott N. elégedetten az asztalra.
– Csak –  emelte fel mutatóujját –  az a gond, hogy nem tudom az optimális keverési arányt, és nem tudom, hogy meddig tart a hatása.
– Csak nem akarod kipróbálni valakin?! /Komolyan mondom, megrémültem./
– Már kipróbáltam. A Kutatóban. A Sárga Tébolyt folyadékelegyként állítottam elő és megkértem az asszisztensnőmet, hogy inhaláljon vele.
– És…?
– Talán hármat-négyet lélegezhetett a gézpárnába itatott folyadék felett, aztán arra emlékszem, hogy fekszem a földön, a nő meg ül rajtam és tépi le rólam az ingemet. Tovább nem jutott, mert ahogy hanyatt lökött, levertem egy kémcsövekkel telt állványt, és a csörömpölésre benyitottak a kollégáim.
Na, ők szedték le rólam a megvadult nőstényt.
– Nem igaz…
– Igaz. Engedély nélküli, veszélyes kísérletezés a Kutató tulajdonát képező anyagokkal, közepes mértékű egészségkárosodás /a nő három óra múlva tért magához, teljes emlékezet-kieséssel / –  szóval ezért rúgtak ki a Kutatóból. Mindegy, ez már a múlt. De –  emelte fel ismét ujját N. –  van még 40 ml anyagom egy volt kollégám mélyhűtőjében lefagyasztva. Csak az a gondom, hogy –  technikai felszereltség híján –  nem tudom sem tabletta, sem spray formában kiszerelni. A spray formátum lenne az optimális megoldás: mégsem kérhetem meg Ancsát, hogy szagolgasson egy kémcsőben lévő folyadékot.
De ehhez kellene a segítséged. Én elhozom az anyagot, te meg a munkahelyeden csinálsz belőle –  hogy is mondjam csak –  egy amolyan mini dezodort.
– Mondom, hogy megbolondultál! Technikailag talán kivitelezhető a dolog, de ha megcsinálom, és te felhasználod, mindketten ülni fogunk.
– Te nem. Ha valami baj lesz a felhasználás során, én –  esküszöm –  a neved is elfelejtem.
Egész éjjel kapacitált –  hivatkozott a barátságunkra, tudományos munkájára, az ötven évére, Ancsára, hivatkozott ez a szerencsétlen mindenre –  végül hajnalban, a sokadik üveg bor után beadtam a derekam. Két hét múlva feljött a lakásomra és átadtam neki a mini-spayt.
– Na, itt a játékszered! –  mondtam –  de vigyázz, mert csak három pumpálás és az anyag elfogyott.
A nyakamba ugorva hálálkodott, én meg alig vártam, hogy kikísérhessem a liftig. A lépcsőházban –  a liftre várva –  ott állt a szomszédasszonyom a barátnőjével.
– Kísérd el őket shoppingolni! –  vágtam hátba a barátomat és visszamentem a lakásba. Kimostam egy rakás ruhát, ettem valamit, aztán találtam a Spektrum-Tv-n egy természetfilmet a mongúzok és a kobrák halálos összecsapásáról.
Már majdnem véget ért a film –  mindig a mongúzok győztek –  amikor csöngettek. Kinyitottam az ajtót és a bejáratnál ott állt N. Illetve egy ember, aki részleteiben, maradékában hasonlított N.-re, egy ember, aki nem is állt, hanem két kézzel az ajtófélfának támaszkodva rogyadozott. Bármelyik horrorfilmben szerepet kaphatott volna: cipő nélkül, ronggyá tépett nadrágban, meztelen, összekarmolt felsőtesttel, dagadt, vérző szájjal olyan volt, mint egy megelevenedett rémálom.

– Vizet, vizet…! –  hörögte, miközben betámogattam a szobába.
Bort töltöttem neki, de kiverte a poharat a kezemből.
– Én többé nem… soha többé nem iszom –  nyögte és elájult. Úgy-ahogy kimostam a sebeit, egy vizes kendővel letörölgettem az arcát és éppen egy inget kerestem neki, amikor magához tért.
– Hol vannak…?
– Kik?
– Hát az a két nő a liftből. Azok a shoppingosok. Azok az állatok!
– Nem értem…
– Nem?! Hát állok a liftben a nők mellett, és nem is tudom miért –  kíváncsiságból, brahiból? –  szóval a sprayből, ami a kezemben volt, egy pumpálásnyit befújtam a levegőbe.
– És…?
– Csak töredékesen emlékszem… rög tön a fújás után, még a második emeletnél az egyik nő hirtelen megállította a liftet és visszairányította a 4-re.
Ott kiráncigáltak a fülkéből és belökdöstek a veled szomszédos lakásba.
Ami ott történt, arról nem akarok beszélni. Soha nem láttam szado-mazo pornófilmet. Hát most láttam… élőben! És nehogy azt hidd, hogy egy férfit nem lehet megerőszakolni. Négyszer is lehet! És miért jó az, hogy partvisnyelet dugnak az ember seggébe?! És miért élvezet az, hogy másfél órán keresztül felváltva ülnek az ember száján?!
Most mehetek a fül-orr-gégére, úgy bedagadt a nyelvem. Arról, ott lent, nem is beszélek… az úgy néz ki, mintha húsdarálón ment volna át. Ezek állatok! –  sikoltotta N. és ismét elájult. Betakartam egy pokróccal, aztán átmentem a szomszédba. N. nyitva hagyta a lakás ajtaját; bent, leírhatatlan rendetlenség közepén a két nő ruhátlanul aludt. A sprayt egy fotel alatt találtam meg. Visszatérve a lakásomba, N. éppen megpróbált lemászni a heverőről.
Meglengettem előtte a Sárga Tébolyt.
– Na, itt van másodszor is a játékszered. Elmész még ma Ancsához?
A maradék vér is kifutott az arcából és őrült szemekkel meredt rám:
– Húzd le, azonnal húzd le a WC-n!… még ma keresünk egy másik kocsmát, még ma elégetem a naplómat… és esküszöm, az idegen szavak szótárából kitépem az összes „s” betűs lapot: sex, sexuális, sexualitás…

                                        2011 május, második díj

You may also like