Az éles csilingelő hangra a TV előtti kanapén szunyókáló férfi felriad, az egész csirke, amit a sütőbe tett, elkészült. A konyhába siet, az asztalra teszi a sütőtálat. A hús a háromféle fűszersó okán ínycsiklandóan ropogósnak tűnik. A frigóból egy doboz sört vesz magához, mexikói világos sör, még délelőtt vett tíz üveggel egy közeli boltban. Kortyolgatja a sört, egy füves cigit sodorna magának.
Délután egy borozóban megivott két pohár Kékfrankost. A WC-be menvén, míg a porcelán kagylóban startolt, egy fiatal férfi ott lőtte magát mellette. Amint a mellékhelyiségből kilépett, a hímnemű már a földre rogyott, a piszkos fehérszín csempéknek dőlvén. Hagyja a fenébe a füves cigit. Igen, ő Markai Tibor, a mai napon az öregkora kezdetét ünnepli. Végül is boldognak mondhatja magát. A faliórára tekint, egy régi ismerőse telefonált délelőtt, hogy mindenképpen nézze meg az esti filmet. Az ismertebb kereskedelmi adón sugározzák, a Visszatérés című filmet. Soha nem hallott róla. A televízió csatornáit váltja, a megfelelőnél a hangot egy kicsit nagyobbra állítja., majd hoz magának mg egy doboz sört.
Igen, ő Makrai Tibor, az ünnepelt egyedül van, mégis szinte az egész világot megölelné jókedvével. Kezdődik a film, kortyolgatja a sörét, negyedóra elteltével dögunalmasnak zsűrizi a játszódó története. Egy New York-i lakás szobájában, idősödő, szőke, piros kosztümös nő beszélget szintén öregedő férfivel valamely tunéziai nyaralásról.
A csengő hangja majd vegetatív rosszullétet jelent a férfinak, elmúlt tíz óra, fogalma sincs, ki lehet az. A kukucskálón egy fiatal szőke nőt lát, óvatosságán túl nyitja a háromzáras ajtót. A – Jó estét, Vivien vagyok – bemutatkozást követő röpke időre megcsodálja a nőt. Piros kosztümkabát, piros szoknya, fekete színű harisnya, és fodros blúz, piros cipellő. „Boldog születésnapot, Tibor! Bejöhetek?” A férfin átvillant, igen, ma vagyok 57 éves. A szobába érvén egymás mellé ülnek a kanapén. A nőnek gyönyörű a mosolya. Percnyi szótlanságot követően a férfi cigarettával kínálja a nőt. A dohányfüstön át érződik Vivien testének kellemes parfüm illata. Azon gondolkodik, kissé alulöltözöttnek tűnhet. Szabadidő alsó, kékszín póló é spapucs, igaz, nem várt senkit. A nő a táskájából egy üveg rosz pezsgőt varázsol az asztalra.
– Gondolom ihatnánk egy pohárral. – Mondja a nő, nagyon is tudatos huncut él.
– Igen, persze. Idáig épp söröztem. – a férfi válasza után térül-fordul, s két szebb napokat látott üvegpoharat hoz. Koccintanak, a pezsgő pincehideg.
– Jó a film?
– Közepes – válaszolja a férfi. Valamit nem ért, egy ideig nem szólnak egymáshoz, a TV-re figyelnek. A filmben a szőke idősödő hölgy egy üveg pezsgőt bont, most részvények értékesítéséről beszélgetnek a történet szőke, piros kosztümös hölgyével. Tibor a vendégével szintén pezsgőt kortyolgat, és Vivien szőke, piros színű kosztümöt visel. A férfi bizsergetően, izgatóan nem ért valamit.
– Szereti a festészetet? – a nő kérdése áthidaló a beszélgetésre.
– Rembrandt sötét színeitől a tiszta őrület Csontváry képekig szinte mindent.
A férfi szavait követően a TV képernyőjére bambul, mondhatni, az itala boldog sokkjaként. A filmen a szőke, piros kosztümös nő újabb pohár pezsgőt tölt, sikkesen felnevet valamin.
– Egy pillanatra elfordulna, Tibor?
A kérésnek, amint a férfi az ablak irányába néz, a nő kicsiny fiola színtelen tartalmát önti a férfi poharába. A pezsgőital enyhén felpezseg. A nő pironkodva tekint Tiborra, fodros blúza mondhatni vétlen kigombolódván. A férfi zsigeréig hatol Vivien erotikus mivolta. A képernyőre nézz, a filmbéli öregember a földön fekszik, hörög, fölötte a piros kosztümös hölgy egy fegyvert tart kezében, majd kétszer tüzel. Tibor pezsgőjébe kortyol, a kis hölgy reá villantja mosolyát.
Rosszulléte meglepi Tibort, szívét éles fájdalom hasítja, míg légzésével össze-vissza emelkedik mellkasa. Hörög, úgy hörög, mint a filmen látott férfi. Hátrahanyatlik a kanapén, az már meg sem lepi, hogy Vivien táskájából egy fegyvert varázsol elő. A lövések előtt a „nem értem” kétségbeesett dühével elveszti eszméletét, a világot.
János, a fiatal férfi, kertes háza teraszán üldögél a délelőtti napsütésben. Kora reggel kapta a telefont, Markai Tibor eltávozott az élők sorából. Kegyetlen tréfát tervezett, a férfi halálát nem. A kémiai szer közepes szívzűrt okozhat, a fegyver riasztópisztoly volt. A férfi végül is szívrohamban halt meg. A bosszú elteltével megbékél.
Tibor az anyját, Etelt, apja halála után egy évre ismerte meg. Az alkohol és az alkohol. Anyját elbocsátották a banktól, majd eladták a három szobás lakást. Vett egy kis szükséglakást, a többi pénzt Markai úrral elmulatták. Utazás, luxus, majd szociális otthon egy határmenti faluban. Etel itt halt meg, élete utolsó három hónapját hálós ágyban töltötte. Markai tovább élt boldogan, legalábbis a tegnapi éjszakáig.
János maga elé mered, szinte ösztönösen képzi a hangot:
„A kegyetlen nem én voltam!”
2013 november
1. díj
