Rohonyi Gábor filmrendező a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott. Számos dokumentumfilmet készített Indiában és Dél-kelet Ázsiában is. Forgatott rövidfilmet és Tv-sorozatot, 2007-től négy mozifilmet rendezett, legutóbbi a Bolond Istók, októberben került a mozikba. Alkotásaiban a legkényesebb témákhoz is humorral és szeretettel közelít.
Rohonyi Gáborral munkájáról és filmjeiről beszélgettünk.
Mi vezetett téged a filmkészítéshez?
Tizenhárom éves koromban kaptam a nagybátyámtól egy kis felhúzható kamerát, amivel Szatmári Péter barátommal nagy örömmel kezdtünk el játszani. Annyira megszerettük, hogy később mindkettőnk élete a filmezés felé fordult, én rendező lettem, Péter pedig mára sok-sok filmes operatőr.
Legutóbbi filmed a Bolond Istók, októberben került a mozikba. Miért éppen a fiatal Arany Jánost választottad, ráadásul egy olyan életszakaszában, amire még a költő is igen kevés utalást tesz, és mit mond ez a film a mai nézőnek?
Major István producer hozott össze bennünket Hegedűs Georginával, aki akkoriban már 6-7 éve dolgozott a forgatókönyvön. Amikor kiderült, hogy ez a film megvalósulhat, felkértek engem rendezőnek. Az ötlet tehát nem az enyém, de tetszett a történet, mert egy olyan fiatalemberről szól, akinek nagy álmai, ideái vannak és ahogy találkozik a valósággal egy felnőtté válási, érési folyamat rajzolódik ki előttünk. Annak ellenére, hogy csalatkozik ideáiban, és a való élet megmásítja a terveit, végül mégis nagyon fontos lesz ez a néhány hónapos időszak, hogy azzá az Arany Jánossá váljon, akinek ma ismerjük. Nagyon izgalmas kihívás volt ezt a történetet filmre vinni.
A filmnek minden korban érvényes üzenete az, hogy ha egy fiatalember traumákon megy keresztül, amik abban a pillanatban tragikusnak tűnnek, az olyan emberi érési folyamatot eredményezhet, ami hosszú távon szellemi teljesítményekhez vezethet és lelki nagysághoz, amivé a nagy költő, Arany János formálódott. Nem baj, ha az ember csalódik, ha drámai helyzeteket, tragédiákat kell megélnie, mert ezek tisztítják, nemesítik, kovácsolják a lelkét, és ezekből akár nagy dolgok is születhetnek.
A női főszereplő is egyfajta fejlődésen megy keresztül?
Sári eredendően cselédlány, aki meglopta a gazdáját, és az igazságszolgáltatás elől menekülve véletlenül zuhan be a színházba, mert a művészbejáró nyitva van a sikátorban, ahol üldözik. Végül – főhősünkkel ellentétben -otthonra lel ebben a világban, és színésznővé fejlődik.
Mit gondolsz arról a mondatról, hogy az a színész, aki a színpadon van? Ezt a lány mondja, amikor a fiú azzal szembesíti, hogy ő nem is színésznő.
Ez egy 100%-os igazságtartalmú mondat. Vegyük a hollywoodi filmeket – a színpadot kell csak filmvászonra kicserélni – bárkiből lehet sztár. Nézzük meg Arnold Schwarzenegger karrierjét, aki osztrák testépítőből lett filmsztár, majd Kalifornia kormányzója. Elképesztő dolgok történhetnek ebben a szcénában, filmen, színpadon egyaránt.
Mint a többi filmedben is, itt is nagyon jó a zene. A zene fontos számodra?
A zene a hangulatokat, az érzelmeket segíti megszületni, a lélek húrjait pengeti. Borzasztó fontos, mert hatására az az érzelmi töltet, ami egy jelenetből kiárad, sokkal nagyobb dinamikával érkezik meg a nézőhöz. Olyan zeneszerzőkkel dolgozom, akikkel harmonikusan tudunk együttműködni, akikkel az alkotóerőink azonos irányba hatnak.
Kik voltak a nézők akkoriban? Érdekes jelenete a filmnek, amikor nézőtoborzás közben a fiú felolvassa az egész darabot az ivóban, és elmarad az előadás, mert senki nem jön el.
Pár kedvcsináló mondatot akart mondani az előadásról, de annyira beleélte magát, hogy elmesélte az egész darabot, ráadásul úgy, hogy pisszenés nélkül hallgatták. Érzékeny lelkű ifjúként úgy tudott ráhangolódni a szövegre, hogy finomabban és érzékenyebben tudta interpretálni ott, egyhelyben ülve, mint ahogy az emberek a színházban láthatták volna. Tudni kell az akkori színjátszásról, hogy nagyon eltúlzott, harsány gesztusokkal, hatásvadász módon próbálták ezeket a darabokat eljuttatni az egyszerű nézőhöz, akikben még nem fejlődött ki a finomságok érzékelésére való képesség. A filmben azt mutatjuk meg, hogy az emberek mégiscsak tudnak rezonálni arra az érzékenységre, ami ebből az ifjúból árad. Nyilván voltak kvázi kiműveltebb közönségnek készülő mélyebb előadások is, de azokat nem falvakban, hanem városokban adták elő, ahogy a film elején a debreceni színházban ment a Bánk bán. Az utazó társulat azt a missziót vállalja, hogy a színházat elviszi a népnek, ráadásul magyar nyelven. Ez küldetés, ami mellé az ifjú Arany teljes szívvel odaáll, hiszen számon is kéri Hubayn, hogy mikor fogunk megint a népnek játszani, amikor bekvártélyozzák magukat a kastélyba. Ami valójában szintén fontos volt, mert egy ilyen színházi társulat financiális forrása az arisztokraták felől tudott csak beáramlani. Egy színházcsinálónak, abban a korban, nagyon ügyesen kellett balanszírozni. Ez ma is így van. Ha elmegyünk a Vígszínházba vagy a Jurányiba, nagyon más világokba csöppenünk.
Hogyan érintenek téged a financiális nehézségek?
Az én helyzetem elég speciális, mert nem vagyok a klasszikus értelemben vett szerzői filmes. Engem felkérnek, és csatlakozom egy produkcióhoz, leginkább a forgatókönyv befejezésének fázisában. Akkor állok neki a megvalósításnak, ha látom, hogy benne van mindaz, amiből jó film kerekedhet. Nem könnyű most sem pénzt leakasztani olyan értékes filmtervekre, amelyek nem találkoznak az uralkodó ízléssel. Nem akarok panaszkodni, mert két éve megcsináltuk ezt a filmet, és most is épp előkészítünk valamit, de közben vannak évek, amikor nincs semmi. Az én életemben is sok olyan év volt, amikor fogalmam sem volt, hogy lesz-e még valaha lehetőségem. Nem egyszerű pálya ez. Aki ezt választja, az egyfajta alkotói szabadságot választ, ugyanakkor a létbizonytalanságot is választja, ami ezzel jár. Anyagi biztonságban lenni, és filmes-alkotómunkát végezni keveseknek adatik meg egyszerre. Sose gondoltam, hogy ez egy egzisztenciálisan stabil megélhetési forma, de nem is ez érdekelt. Amikor családom lett, ez a kérdés nyilvánvalóan bennem is áthangsúlyozódott. Fiatalkoromban nagyon sok videoklipet csináltam, és reklámokat is, amiből egész jól megéltünk. Közben forgattunk dokumentumfilmeket Indiában, Indokínában, ezek csodálatos utazások voltak.
A kritikusaid szerint a filmjeid technikailag nagyon jók, a Bolond Istók nagyon szép is. Ezt, hogy éred el, esetleg a munkatársaid kiválasztásával?
Ez a szakmánk, ezért csináljuk. A stábot közösen rakjuk össze a producerrel. Fontos az operatőr, a zeneszerző, a vágó, a rendezőasszisztens, a világosító, a kellékes, egyszóval minden stábtag, és persze a színészek. A forgatás csapatmunka, együtt csináljuk. Bárkinek lehet jó ötlete, nyugodtan jöhet, én leszek a legboldogabb. Úgy érzem, így minden munkatársam inspirált abban, hogy segítse a filmet a lehető legjobbá válni.
A témaválasztásaid nagyon változatosak, érdekesek. A Konyec című filmed méltatlan anyagi körülmények közé jutó idős párról szól. Ez a téma mivel fogott meg téged? Valóban vígjátéknak készült?
Abba szerettem bele, hogy adott két ember, aki már semmi jóra, semmi izgalmasra nem számíthat, sőt kifejezetten kritikus pillanatban lépünk be az életünkbe, és mégis létezik az energia, amivel ebből a kvázi vesztes élethelyzetből ki lehet törni. Nem tudjuk meg, mi lett a történetük vége, nincs egyértelműen lezárva. Nagyon szeretem, ha a film végén van ez a lebegés, és amikor a néző hazafelé megy, még tud egy kicsit gondolkodni rajta. A vígjáték –mint műfaji besorolás – csak egy pecsét, egy marketing fogás, mert vígjátékra több néző jön be. Számomra a humor, a dráma, és az érzelem megfelelő aránya a lényeg. Erre nagyon ügyelek, mert a való életünk is ezekből az összetevőkből áll. Ha egy filmben valamelyik hiányzik vagy túl sok, az elveszíti az életszerűségét.
A Brazilok című filmedben nagyon kényes témát dolgozol fel, humorral és szeretettel. A kis faluban együtt élő kisebbség és a többség konfliktusai egy focimeccs keretében csúcsosodnak ki. Mi volt számodra a legnagyobb kihívás ebben?
A forgatókönyvet M. Kiss Csaba írta, és pont ez a kényes téma a jó benne. Tagadhatatlan, hogy ebben az országban eléggé jelen van az, hogy valakit megkülönböztetnek a születése, származása miatt. Az volt a kihívás, hogy hogyan lehet úgy megcsinálni a filmet, hogy ne ossza meg az embereket. Csodálatos módon ez sikerült is, mert noha számítottam rá, igazából nem váltottunk ki negatív indulatokat. Amikor elkészül egy film, írnak róla hideget, meleget, de erről nagy arányban pozitív vélemények születtek.
A Szia, Életem! című filmed egy csupaszív történet, de fejlődéstörténet is egyben?
Az alapkoncepció, hogy valakiből, aki nagyon nem akar, mégiscsak apa lesz. A forgatókönyv írója Vékes Csaba, Franciaországban él a családjával. Mivel ő sokat volt otthon a gyerekeivel, saját kis élménytöredékeit gyúrta bele a filmbe, kis apa-fiú interakciók saját megélt szituációik azok, amiktől ilyen életszagú a film, de az alaptörténet nem a saját élete ihlette.
Hogyan dolgozol? A munkatársaid és a színészek munkáját erősen befolyásolod vagy szabadságot engedsz?
Onnantól kezdve, hogy elkezdjük a filmet előkészíteni, mindenhol ott vagyok és mindenen rajta hagyom az ujjlenyomatomat. Semmi nem lehet a filmben, amit nem hagyok jóvá. Az alaptörténet kieszelésében azonban nem veszek részt. Úgy választok munkatársakat, hogy tudom kire számíthatok, kitől mit várhatok. Ha valaki csalódást okoz, csak magamnak köszönhetem, hiszen én kértem fel a feladatra. A színészek kiválasztása összetettebb feladat. Vannak próbafelvételek, ahol a film bizonyos jeleneteit ütköztetjük a színészekkel és kiderül, ők mit tudnak vele kezdeni. Egészen addig szabadon formálhatják, amíg valamivel át nem lépik a koncepció határát, ami az én fejemben van készen. Akkor azt le kell nyesegetnem úgy, hogy senkinek ne fájjon. Figyelek arra, hogy mindenki jól érezze magát a posztján, ne szorongjon a feladata teljesítése közben, hanem szívvel, lélekkel tudjon részt venni benne, mert akkor az a szív és a lélek beleköltözik a filmbe, és a vászonról a néző kapja. Csodálatos létállapot, amikor együtt hozunk létre valamit.
Hogyan tudtad ezt egy hétéves kisfiú esetében is elérni a Szia, Életem! -ben?
Borzasztó nagy szerencsénk volt, hogy megtaláltuk ezt a kisfiút, Momót, aki már ebben az életkorban képes volt ennyire okos, bátor, érzékeny, és fegyelmezett is lenni, miközben mégis gyermek maradt. Nagyon sokáig tartott a felkészítése a forgatásig, hogy úgy állítsuk őt a kamerák elé, hogy már pontosan tudja, honnan hová tart a történet és hogy ő mikor, hol tart érzelmileg. A körültekintő, alapos és gyerekközpontú felkészülés azt is eredményezte, hogy az egész forgatás alatt baromi jól érezte magát. Momó felkészítésében Balázs Ági színészpedagógus segített. A férjével együtt viszik az Ász drámaiskolát, ahol nagyon sok fiatalt vezetnek be a színház világába. Az én színész nagyfiam is ászosként kezdte.
Mik a terveid a jövőre?
Elkezdtük egy produkció előkészítését, amiről egyelőre csak annyit mondhatok, hogy egy kalandos történet, ami távolabbra nyúlik vissza a múltba, és persze még az sem biztos, hogy megvalósulhat. Mindenesetre arra szeretnék nyitott maradni, hogy a szembe jövő lehetőségek közül mindig meglássam azt, amihez hozzá tudok tenni vagy ami számomra újfajta kihívást jelent.
szöveg: Fridrich Piroska
fotók: Gordon Eszter
