Akkoriban 3 forint 30 fillérbe került egy lottószelvény. Egymás alatt három mező, mindegyikbe beírni ugyanazt az öt számot. A felső mezőn az áll: Fogadónál marad! Ezt le kell tépni, a másik kettőt egybefüggően a postaládába, vagy a lottózóba beadni. Ezek hátuljára rá lehet írni a nevet, címet, akkor a postás kézbesíti a kisebb összegű nyereményeket. Nem kötelező ráírni, de nyerés esetén személyesen kell a „Fogadónál marad” szelvénnyel igazolni, sorszám alapján.
A Vasipari KTSZ-nél egy kisebb műhelyrészben dolgozó négyfős brigád kollektívan játszott. Hetente közösen vettek szelvényeket. Hosszabb ideje játszottak, de nagyobb nyereményre nem tudtak szert tenni. A kisebb nyereményt pl. kettest, egyszer volt hármasuk, visszaforgatták. Egy alkalommal egyikük lebetegedett, nem súlyosan, de egy hétre kiesett a munkából. Egyikük, Géza, szerette ugratni a társait, biztatta őket, hogy tréfálják meg a távollévő Lajost. „Vegyünk egy szelvénnyel többet, pénteken délben húzzák a számokat, Józsi bácsi, a portás pontosan jegyzi, mi a kihúzott számok alapján kitöltjük, utólag négytalálatosra a plusz szelvényt, azt a részét, ami a fogadónál marad. Elhíreszteljük a szerencsénket, itt mindenki tudjon róla. Hétfőn, ha jön a Lajos, mondjuk neki, hogy ne haragudj, beteg voltál ugyan, de nem szálltál be pénzzel a közösbe, így a nyereményből sem kaphatsz. Biztosan mérges lesz, képes lenne perre vinni a dolgot, hisz évek óta játszunk. Akkor azzal nyugtatjuk meg, szerdán (akkor van nyeremény-kifizetés) te menjél a pénzért.” A másik két kolléga, Zoltán és Bálint nem akartak belemenni, ez durva vicc. „Agyoncsap bennünket szerdán, amint kiderül a turpisság.” De Géza adta a lovat alájuk, azt mondjuk, mi bedobtuk a postaládába, hibázott a posta, vagy én veszítettem el valahogy a többi mellől. Hát jó! Rábólintottak, így már más szaga lesz a dolognak. Géza még megjegyezte: ha a legális szelvényeinken lenne nagyobb nyeremény, akkor ezt lefújjuk. Rendben, mondták a többiek, várták a pénteket.
Elérkezett a péntek, dél, ebédidő. Géza indult a portához, Józsi bátyám, megvannak a heti lottószámok? „Igen. Odatűztem a faliújságra, látható, nagy számokkal.” Géza hamar átnézte a sajátjukat, hát sajnos semmi. Villámgyorsan az üres szelvényt beikszelte négyesre. Felkiáltott: „Józsi bátyám, nem hiszek a szememnek, ezen a szelvényen négy találat van!” A portás a szemüvegét feltette, és nézte a beikszelt számokat, egyeztette a kihúzottakkal. „A mindenit, szerencsétek van, Géza, ez négyes!” Géza futva érkezett a többiekhez, no ez megvan, a másik kettő fulladozva ette az ebédre hozott ennivalót. Bálint nagyot kortyintott a teából: „Hogy mi lesz ebből…?” Géza vigyorogva, csámcsogva ette a zsíroskenyerét: „Mi lenne, egy jó hecc!” Józsi bácsi mindenkinek elhíresztelte a brigád szerencséjét. Hétfő lett, érkezett a társuk, Lajos. Már beérkezéskor kapta a hírt. Úgy fogadták a többiek, hogy ebből nem jár neked, nem adtál bele pénzt, nem voltál itt. „Szemét banda! Feljelentelek benneteket, éveken át együtt játszottunk, most így több jusson nektek!” Nyugi, Lajos! – szólt Géza: „Rendben, szerdán te mész a pénzért, és megkapod a téged illető részt.” Bemondta a rádió: Száztizenkétezer forint nyeremény.
Elérkezett a szerda, délelőtt tíz órakor indult Lajos aktatáskával az üzemből. Mutatta a kilépési engedélyt Józsi bácsinak, aki nevetve mondta: „Aztán nehogy egy kocsmában ragadj!” Lajos odaért a lottózóhoz, árkádok alatt volt, viszont hosszú sor kígyózott. Voltak, aki nyereményért, lottó-totó szelvényért, reklamáció miatt, meg napilapért álltak sorban. Emberünk beállt a sor végére, kezében tartva a szelvényt. Odalépett hozzá egy jólöltözött férfi és kérdezte: „Lottónyereményért áll sorban?” –’” Igen!”, hangzott a válasz. „Kérem, ne értsen félre, semmi rossz szándékom nincs, kérdezném, hány találatos a szelvény?” Négytalálatos, válaszolt Lajos, nyugodt volt, hiszen sokan voltak ott, milyen probléma lehetne? „És tudja, mennyit fizet?” – jött az újabb kérdés. „Száztizenkettőezer forintot.” – mondta Lajos. „Nézze – szólt a jól öltözött férfi –, én tízezer forintot még ráteszek, ha eladja nekem. Kisiparos vagyok, és foglalkozom más dolgokkal is, a napokban kapok ellenőrzést az adóhivataltól, ezzel fedezni tudom néhány plusz bevételi forrásom. Itt áll a Trabantom, ha az ajánlatom elfogadja, máris fizetek.” Lajos nem habozott sokáig, a Trabantból az aktatáskába került a pénz, számolva. Százhuszonkettőezer forint. A kisiparos átvette a szelvényt, majd körülnézve mondta: „Vagy később, de lehet, hogy holnap váltom be, sokan vannak, nem érek rá ácsorogni.” Beszállt a kocsiba, elment. Lajos pedig elindult, a már tömött táskával az üzem irányába.
Józsi bácsi kívül állt, onnan leste, mikor jön Lajos. Amikor odaért: „No, megvan?” – „Meg, Józsi bácsi, még föle is van!” Mindenfelől jött a gratuláció. Beért a műhelybe, sehol senki. „Hol vagytok?” – kiáltotta. Persze azok féltek, hogy durván reagál Lajos az étverésre, tán még tettlegességre is sor kerülhet. Fogta a táskát, kinyitotta, az összes bankjegyet az asztalra öntötte. Újra kiáltott: „Mi van, nem osztozunk?” Bálint bedugta a fejét, meglátta a sok pénzt, eltűnt, röviddel ezután mind ott álltak az asztal körül. Géza szája tátva maradt: kifizették a szelvényt? Lajos elmesélte a történteket, egy tízessel több is lett a nyeremény. Azok hárman összenéztek, Géza vigyorogva ennyit mondott: „Ha én ezt nem csinálom, akkor nincs ez!” Elmondták Lajosnak az igaz történetet, ő egyből leült, „Hű, hogy jártam volna!” Testvériesen elosztották, mindenkinek jól jött. A havi kereset akkor 2200-2700 forint volt. A kisiparos hatóság felé fordulni nem mert, így ez a megtörtént eset ma szórakoztató olvasmányként szolgál.
Próbálkozzanak Önök is! Hátha bejön!
2025 július, harmadik díj
