Kirándultunk július végén, meglátogattuk Sisi kedvenc lakóhelyét.
A Kürt utcában gyülekeztünk 12 órakor. Én természetesen morgolódtam, hogy megint egy kihagyhatatlan program, ebédidőben. (Mivel én bármikor tudok enni, így belakmároztam jó előre). Orsi fölszerelt minket banánnal, csokival, üdítővel és vízzel. Voltunk vagy tizenöten, de ez nem biztos, számolni nem tudok. Minden gond nélkül jutottunk el a HÉV-ig. Azon a közlekedési eszközön se volt probléma, csak hát egy megállóval tovább mentünk, mint kellett volna. Parkon át vezetett az utunk vissza a kastélyhoz. Gábornak és nekem volt nehéz az út, Gábornak lábügyi baja van, nekem meg Ménière-betegségem, ami azt jelenti, hogy fölösleges alkoholt fogyasztanom, anélkül is tántorgok, mert nem működik rendesen az egyensúly-szervem és szédülök, mint a fene.
Szóval, ha nem is „egyenesen”, de eljutottunk a célig. A kastély kívülről is gyönyörű, belülről meg csodálatos. Nagyon kedves tárlatvezetőnk volt, Gábor és én kaptunk egy-egy kerekesszéket, Zsuzsi és Józsi tologatott minket. Szerencsére volt lift, így az emeletre is följutottunk. Nagyon érdekes története van a kastélynak, de persze engem főleg Ferenc József és Sisi kora érdekelt a legjobban. Azt például nem tudtam, hogy legkisebb gyermekük, Mária Valéria itt nevelkedett és kitűnően megtanult magyarul. A berendezés sajnos már nem az eredeti, mert két világháború és két kommunista időszak szinte mindent elpusztított. Egy csillár azért maradt meg, mert olyan nehéz, hogy sem ellopni, sem tönkre tenni nem tudták.
Erzsébet királyné néhány ruhájának másolata is szerepel a kiállított tárgyak között. A koronázási öltözéke huszonhat kiló. Azt hiszem, én lépni sem tudnék ilyen cuccban. Sőt, valószínűleg leroskadnék benne. Nem baj, hogy nem lehet felpróbálni. Nem én lennék, ha csak a komoly dolgok ragadnának meg a szitás emlékezetemben.
A kastély bejáratánál elhelyeztek egy dohányzást tiltó táblát, mögötte ott virít egy jókora hamu- és csikktartó.
