forma nélkül szétolvad az anyag
és osztódik a mihaszna tekintet
csak engedd hogy megmintázzalak
mert szétgurul az idő – és én is felejtek
párolog az emlék a mihaszna élet
– szavak alján hazugság-börtönök
az éjszakám is vakvágányra téved
szerte szórt csillagrendszerek között
ma még érintem a tőrbe csalt perceket
fohászom mint csendes mutató körbejár
két felejtés között gyötrődnek a jelek
csak a létezés szíve maradhat kopár
látszatra kezdtem a szárnyalásba
ahol a sötétség elbánik a fénnyel
emberélet felén virágzik a gyászfa
mert a pokol ellenemre pénzel
jutalomból vert halálra az érdem
ki az éjszakát is megcsúfolja nagyon
mosolyom alatt zöldre vált a szégyen
csak belülről dönget köztes fondorlatom
