– Barbikám, emlékszel a régi karácsonyokra? Meg amikor hetven kilométert gyalogoltunk térdig hóban a Hortobágyig, a kilenclyukú hídig?
– Még most is megkönnyezem, ha rá gondolok.
– Én vittem a vállamon a karácsonyfát, te pedig hátizsákban a díszeket. Aztán a madaraknak szánt ajándékokat letettük a fa alá.
– Előbb mindig a mamáékhoz mentünk ünnepelni. Anyuka hímzett falvédőt kapott tőlünk, apuka pedig szatmári csergettyűs-bodzás medveölő pálinkát, jaj istenem, hogy örültek a kisöregek.
– Én pedig kaptam tőlük tepertős hagymafánkot díszes faládikában, azt apukád faragta nekem.
– Mennyit dolgozott azon a dobozkán, még a nevedet is belevéste cifra betűkkel, „az én drága menyemnek Barbikának”.
– De gyönyörű életünk volt.
– Na, azért most sincs okunk panaszra. De azért ma már egészen más a karácsony. Tiszta ideg vagyunk. Pedig neked nem kellene idegeskedni. Ha bármikor kérdeznének, mondd azt, hogy nem tudsz semmit, a férjem intézte az ajándékozást.
– Nem kellene mégis felírni, hogy kinek mit adtunk, és ebből mi a miénk?
– Még csak az kellene!
– De akkora már a család, mindenki ad valamit, mi szintén viszünk valami apróságot. Nem tudom követni. Tavaly is kétszer adtunk apukádnak tengeri vitorlást, mert elfelejtetted, hogy már a névnapjára is kapott egy negyvenméterest.
– Szerencsére megoldottuk, végül az a miénk lett.
– És mi a helyzet a jachtkikötővel? Az most az övé vagy a miénk?
– Papíron apukáé, de valójában Norcsi lányunk a haszonélvező.
– A testvéred visszaadta a hőerőművet, amit tavaly vettünk a születésnapjára?
– Nem is tudom, de jó, hogy mondod, utána fogok nézni.
– Idén mit adunk az öcsédnek?
– A repülőtér szerintem jó ajándék lenne neki.
– Az egész?
– Annyira azért nem szeretjük már egymást. Hivatalosan az övé lesz az egész, de valójában csak tíz százalékot kap.
– Anyukádnak mit viszünk?
– Semmit. Őt visszük. Oda.
– Komolyan? A Montpellierben megszerzett szállodát kapja?
– Igen, de Karcsika is résztulajdonos lesz benne.
– Édes vagy, hogy mindig gondolsz a fiunkra is. Tudod már, hogy idén mit kapsz a szüleidtől?
– Apu megsúgta, hogy anyu vett egy strucctelepet, de valójában nem magának szánja, hanem nekem.
– Milyen drága ez a család. Ennyi mindennel elhalmoznak. És mi is őket.
– Tudtad, hogy Istvánka felesége hármasikreket vár? Ha februárban megszületnek a gyerekek, akkor nekik is illik adni majd valamit.
– Vettem egy nemzetközi fuvarozócéget, 1200 kamionból álló flottával, abból 30 százalék Istvánka gyerekeié, a többi a miénk.
– Zoltánt el ne felejtsük valahogy, annyira rendes, hogy mindig mindent aláír helyettünk.
– Ő idén kap egy bankot.
– Nem lenne jobb neki inkább egy tévécsatorna?
– Nem rossz ötlet, akkor Tibi nevén lesz a bank, Zolién meg a tévé.
– Akkor mindenkivel megvagyunk? Megnyugszol végre?
– Inkább csak talánt mondok… Na, Barbikám, hites feleségem, ideje öltözni, indulunk kell, nehogy lekéssük a halászlét, az csak forrón jó. Végre megint együtt a nagy család. Nincs is szebb annál.
