Hajnalban még azt hitték, hogy nem lesz a szabadtéri főzésből semmi.
Mikor Pista 1 Szocsi alsón felült a kerékpárjára és eltekert a vasútállomásig, szürke ködbe borultak a reményei.
Pista 2-nek könnyebb dolga akadt, pedig az ágy őt is húzta, de legfőképpen Marcsi csipkés hálóingének válla, ami kívánatosan derengett a félhomályban.
Pista 3 későn hajtotta álomra a fejét, mert éjszaka még meg kellett ennie egy mély tányér töltött káposztát, az este behabzsolt túrós tészta addigra elvesztette létjogosultságát, keresztülszaladt a szervezetén.
Pista 1 a vonaton szunyókált és az ebéd járt a fejében, a jó kis csülkös bableves.
Pista 2 gyújtást adott és a tegnap vásárolt alapanyagokkal megpakolt autóval bepöfögött az udvarra. Mire beért, elvonultak a fellegek és kibuggyant a nap.
Pista 3 kicsit elkésett, de a busz sofőrjére fogta.
Pista 1 lehozta az üstöt a felső raktárból, ahova csak neki volt kulcsa.
Pista 2 fát hasogatott és csinos kupacba rakta az épület mögötti nem hivatalos tűzrakó helyen.
Pista 3 hagymát pucolt, majd a zöldségekről hántotta le a burkot.
Két napja helyezték magas státuszba a hatvanéves férfit, ennek örömére már kora reggel túl volt két felesen. Megrázkódva itta mindig, egyet hullámzott a nyaki szakasza, szeme becsukódott, majd kidülledt és hányingert imitáló hangot adott ki.
Majd csettintett a nyelvével.
Az ételt ő főzte, közben egyre több alkoholos folyadékot gurított le a torkán, ebben őszinte barátra lelt Pista 1-vel.
Amikor készen lett a leves, felvitték a kondért az ebédlőbe és megkínálták a kollégákat, fogadták a gratulációkat Pista nap alkalmából, mert azt ünnepelték.
Pista 3 jól megszórta füstölt hússal a saját adagját, amiből vagy három tányérral elfogyasztott. A vérében munkálkodó szesz még több bátorságot kölcsönzött neki.
Vaskos lábait kinyújtva, lepattant gombú inge alól kikandikáló szőrös hasát simogatva böffentett egy nagyot, az ajka körüli barnás, zsíros lé lefolyt patakját nem észlelve, foghegyről odavetette Pista 2-nek:
– Te meg, mosd el az üstöt!
Pista 2 megrökönyödve nézett rá:
– Mossam el? Hogy érted? Nem is ettem még belőle, de úgy néz ki, nem is fogok. Hol van a részem?
Pista 3 fejét vakarva nézett körül :
– Hát hogy-hogy hol van? Be van üvegekbe rakva a Tibi kocsijába.
Pista 2 csodálkozva nézett:
– Ezt nem értem, hiszen én meg sem kóstoltam, pedig hárman vásároltuk hozzá az alapanyagot. Hárman vettük, háromfelé kellene osztani a maradékot is.
Pista 3 erre már nem felelt, mert hortyogva elaludt a széken.
Pista 2 odafordult a parkolóra néző ablaksorhoz. Látta, hogy Pista 1 éppen akkor pakolja a dunsztosüvegeket az epezöld Suzukiba.
Nyakába szedte a lábait és irgalmatlan gyorsan leszaladt Pista 1-hez, aki bizonytalanul állt az autó csomagtartójába kapaszkodott, hogy hanyatt ne essen a csúszós aszfalton, mint egy betyár.
Pista 2 segítő szándékkal átölelte pufajkás derekát:
– Druszám, egyetlen cimborám, de kedves tőled, hogy lehoztad a részemet! Köszönöm a figyelmességedet, örök hálám kísérjen utadon, de te kis huncut vagy ám! Az én kocsim ez az ezüstszínű jószág, itt a kapu mellett. Nem baj, elnézem neked, hiszen majdnem ugyanaz a szín, talán belesütött a nap abba a szép iszapszínű szemedbe, azért keverted össze. Megértem, tévedni emberi dolog, barátom.
Azzal megfogta az öt darab húsos levessel színültig töltött üveget, ládástól és könnyű léptekkel elindult az autója felé.
– Apropó, micsoda remek ajándékot eszeltetek ki nekem, mindig ilyen összecsukható dobozra vágytam!
