Valószínűleg diszkalkuliás vagyok, vagy ezért, vagy másért a számítástechnika sem megy nekem. Felhasználói szinten is vacakul. Ráadásul amelyik géphez hozzányúlok, az hajlamos parajelenségeket produkálni. Többen vádoltak már boszorkánysággal. Saját magam is magamat. A legnevezetesebb évekkel ezelőtt történt. A munkahelyemen egyetlen számítógép állt rendelkezésünkre, négyen gyötörtük, be is sokallt nemsokára. Nem gond, a munkáltató beszerzett egy másikat, igaz, használt volt, de gond nélkül működött egy darabig. Aztán eljött a pillanat, hogy én is használjam. Ügyfélnek kellett volna kinyomtatni valamit. Megnyitottam a dokumentumot, rákattintottam a parancsgombra, aztán vártunk. Idő kell a nyomtatáshoz, ugye? Várunk, várakozunk, várogatunk. Semmi. Rohadtul untuk mind a ketten. Ügyfélnek az az ötlete támadt, hogy a várakozás idejét a csomagmegőrzőben, a szekrényénél tölti, majd vigyem utána a papírt, ha sikerült a nyomtatás. Unalmamban elkezdtem pasziánszozni a gépen. Csoda történt! A gép azonnal kinyomtatta az óhajtott dokumentumot. Attól kezdve csak úgy volt hajlandó nyomtatni, ha elindítottuk a pasziánsz játékot. Természetesen szóltunk a rendszergazdának. Jött is pár nap múlva. Megpróbált kinyomtatni valamit. Gép nem nyomtatott. Mondom a pasziánszot. Legyint. Ez hülyeség, nincs összefüggés. Várunk. Elunjuk. Rendszergazda szédületes sebességgel kezd billentyűket nyomogatni, egeret tologatni, kattintgatni. Felfogni se tudtam a mozdulatait, nemhogy megjegyezni. De a gép engedelmesen kinyomtatta, amit kellett. Rendszergazda önelégülten közölte, hogy ezt kell tenni, ha nyomtatni akarunk. Köszi! Én közöltem, hogy fogalmam nincs, mit csinált. Neki erre nincs ideje, gyakorolgassam a számítástechnikát. Vigyorogva elhúzott. Tehát nyomtatáshoz maradt a pasziánsz. Egye fene. Hanem egy alkalommal az akkori főnökünk úgy döntött, saját kezűleg fog valamit kinyomtatni. Megadta a gépnek a nyomtatás parancsot. A gépnek pillája se rezzent. Igaz, nem is volt pillája. Legföljebb porszemek garázdálkodhattak benne. Várni kell, vélte a drága szép főnököm. Várt. Várogatott, elunta, újabb parancsot adott a gépnek. Mondtam neki is, hogy indítsa el a pasziánsz játékot. Ő nem játszani akar a géppel, hanem dolgozni. Mondom, nem kell játszani, csak indítsa el a játékot. Ez marhaság, ilyen nincs, ez ellentmond a józan észnek. Összesen nyolcszor próbálta rávenni a ketyerét, hogy nyomtasson. Többórás kudarc után dühében elindította a játékot. A gép kiköpte nyolc példányban az egy példányban szükséges dokumentumot. Az a gép is kiszolgálta a maga idejét. Később már négy számítógépünk lett. Csak az enyém produkált érthetetlen jelenségeket, de ezekre már nem nagyon emlékszem. A legcsúnyább húzása az volt, hogy ha a gép kikapcsolása után elfelejtettem lekapcsolni a hosszabbító elosztót, amivel az egyetlen konnektorunkhoz csatlakozott, akkor éjszaka bekapcsolta magát. Valószínűleg ezért, a készülék túlhevülése miatt gyulladt ki az irodánk és hamvadt el rengeteg minden. De kaptunk új bútorokat, új munkaeszközöket.
Több-kevesebb parajelenséggel eltelt 15 év. Tömérdek pénzt kaptam a munkáltatómtól a nyugdíjazásom alkalmából, úgyhogy vettem magamnak egy laptopot. Jó drágát. Egeret is vettem hozzá, mert a beleépített egérrel nem boldogulok. Unokáim segítettek beüzemelni, beállítani, használhatóvá tenni. Egy gond volt és van a géppel. Ha a hálózatra csatlakoztatva használom, tíz perc, fél óra alatt túlhevül és kikapcsol. Szerencsére automatikusan ment mindent. Amikor hangosan felpörög a ventillátora, némi legyezgetéssel sikerül lehűteni. De ha csöndesen hevülget, nem mindig veszem észre és félbeszakad a tevékenységem, sokszor 20 órát is várni kell, amíg lehűl. Dehát ez van. Ha akkumulátorról működtetem, igen rövid idő alatt lemerül. Az egeret én nyírtam ki. Hétszer leejtettem, de kutya baja nem lett. Nyolcadszorra besokallt, megdöglött. Vettem másikat. Na, az új egér már parázott. Időnként fogta magát és kikapcsolt. Dühömben a seggére csaptam. Működött. Aztán valamit le akartam tölteni, de nem jött össze. Vizsgaidőszak volt, egyik unokám se ért rá a nyavalyámmal törődni, ezért Tibit, EKH-s csoporttársamat kértem meg, hogy segítsen. Mindössze néhány alkalommal vette kezébe a makrancos egeret, de valahogy elmúlt a hisztije. Nem kell rácsapni, nem kapcsol ki. Hurrá! Péter, a másik csoporttársam azért jött hozzánk, mert nem volt laptopja és az enyémen kellett dolgoznia. Ez is több alkalom volt. Először csak három napig nem hevült túl a készülék. Aztán kibírt öt napot. Péter utolsó munkálkodása után két hétig nem hevült túl. Kérdeztem is, hogy mit művelt a ketyerével, hogy megjavult. Állítja, hogy semmit. Nem tudom, az biztos, hogy nem hazudik. Sajnálatos módon vett magának egy számítógépet, nincs szüksége az enyémre. És a rohadék megint túlhevül. Amíg ezt a kis szösszenetet leírtam, kétszer is kikapcsolt. És napokig nem tudtam folytatni az írást. Szólhatnék Péternek, hogy látogassa meg a laptopomat, tegye rá a varázsló kezét, hadd javuljon meg. Persze kiröhögne, ami nem baj, ezt megszoktam parajelenségek ügyében. A probléma az, hogy munka és egyéb kötelezettségek mellett nem nagyon volna ideje erre. De ha a kedves olvasók között akadna valaki, aki szintén tud varázsolni, kérem, jelentkezzen a szerkesztőségben.
2024 július, második díj
