Debreczeny Zoltán egyedi stílusával és sajátságos látásmódjával ismerős, sokszor banálisnak titulálható jeleneteket ábrázol szokatlan formában és lényeglátó játékossággal. Mégis, az élet ilyen banális kis képkockákból épül fel, a veszprémi művész pedig ezekből fest fel egy széles spektrumú panorámaképet a mi „kis magyar világunkról”. Vele, valamint feleségével, Lehóczki Laurával beszélgetünk.
Debreczeny Zoltán:
Mi vitte rá, hogy kiugrott mérnökként 35 évesen ecsetet ragadjon, és a festészet irányába haladjon tovább?
Huszon-évig voltam köztisztviselő egy hierarchikus rendszerben, munka mellett ipari alpinistaként is dolgoztam a nyolcvanas években. Anno még nem emlegettünk életközépi válságot. Függetlenségre vágytam, a rendszerváltás idején tehát én is váltottam. A jelek szerint sikerrel…
Munkáiban gyakran alkalmaz lebegő, szürreális elemeket, melyek szó szerint elemelik ezeket a hétköznapi jeleneteket a valóság talajáról. Voltaképp mi a célja ezzel?
Fontosnak tartom, hogy képeim festett felszíne mögé gondolatok, ábrándok, kritika, önkritika is kerüljön, valamint azt is, hogy az alkotások ne tájképek, portrék, csendéletek legyenek, hanem valami más. Ez a valami a fizikai lét átugrása lebegéssel, aránytalanságokkal. Amúgy törvény és szabálytisztelő vagyok, betartható regulákat remélve.
Képein visszatérő, már-már állandó jelleggel jelen lévő motívum az óra, mely valamilyen formában rendre megjelenik, mintegy eluralva az eseményeket. Miért tulajdonít ilyen nagy jelentőséget az időnek?
Az idő nagyon csalafinta dimenzió, egyszerre végtelen és egyszeri. Így hetven év felett már hatványozott iramban múlik és fogy. Emellett van egy fura időm is: azokra a percekre, órákra gondolok, melyeket a néző a képeimet böngészve, róluk elgondolkozva tölt. Szívesen használok olyan applikációkat, amik valamilyen oknál fogva jelentőségteljes apróságok lehetnek a befogadó számára.
A Művészetek Völgyében szerzett tapasztalatairól írt rövidke, „Örkény félperces” novelláiban a legkülönfélébb kultúrafogyasztási szokásokat karikírozza. Milyen az az ideális közönség, melyet a művei befogadására alkalmasnak vél?
Nagyon jó kérdés! Úgy gondolom kiemelten fontos tudnunk, hogy végső soron kinek is szánjuk azt, amit írunk, muzsikálunk, festünk. Képeim barátai jellemzően urbánus, úgymond „átlag művelt” emberek, szerencsére öttől-száz éves korig.
Honlapjának életrajzi részében a következőt írja: „Szívesen tolok olyan szekereket is, amelyekre nem férek fel.” – a nyilvánvaló humortól eltekintve ezt hogyan kell érteni? Különösen egy olyan közegben, ahol sokan nagyszerűen megélnek az önkéntes szekértolásból.
Arra próbáltam utalni, hogy nem én vagyok a fontos, hanem a „mi”. A képzőművészet ügye nekem úgy általában is fontos, és meggyőződésem, hogy a művészetekben csak azok között lehet bármilyen konkurencia vagy rivalizálás, akik saját egyéniség és egyediség hiányában egymást másolják, ismétlik, és minősítik. Épp ezért azokat a kiállításokat is szívesen látogatom, illetve szervezem, ahol nincs képem. Mert nem csak a pap tanul holtig.
Lehóczki Laura:
Mi volt a motivációja, hogy 15 évnyi biológia-testnevelés szakos tanári munka után ne a logikusabb, gyógytornász/gyógymasszőr vonalon haladjon tovább, hanem az alternatív gyógyászat felé forduljon?
A gyógyászat világának sok zegzuga van. A gyógytorna az egész testre van jó hatással, míg az általam tanult és huszonöt éve oktatott gátizomtorna a medencealapi izmokat erősíti, és a kismedence vérellátását javítja (a női problémák, inkontinencia, prosztata intim területein). Nem alternatív gyógyászatnak nevezném, hanem az orvosok munkáját segítő, velük együttműködésben végzett megelőzésnek, szülés-előkészítésnek, test-tudat fejlesztésnek. Egészség-tréneri munkámat segíti, hogy okleveles grafológusként klienseim kézírásában az egészségükre utaló jeleket is találok.
A tradicionális, nyugati orvoslással szemben milyen eredendő potenciált lát az alternatív gyógyászatban?
Munkám amellett, hogy nyugati orvoslásra épül, tiszteli és követi a keleti tudományokat is. Olyannyira, hogy fülakupunktúrát is tanultam és alkalmazok. Gátizom tréneri munkám során sok hormon-eredetű problémával találkoztam, ezért hormonegyensúly tanácsadói oklevelet szereztem. Orvosokkal partnerségben olyan laborvizsgálatokból indulunk ki, amelyek nincsenek a honi alapellátási-protokollban. A megingott egyensúly helyreállítása pedig természetes alapanyagú szerekkel történik.
Milyen biztosítékot kaphat az ön területén dolgozó szakember hitelességéről a kliens úgy, hogy nincs önök fölött és körül egy olyan szakmai kuratórium, szervezet, intézmény vagy hierarchikus rendszer, mint ami felé a hivatásos orvosok elszámolnak és elszámoltathatóak?
Nem vagyok csodadoktor, kuruzsló, önjelölt „csodacoach”, vagy ilyesmi. Munkámat törvényes keretek között, ANTSZ engedéllyel, egészségügyi kamarai tagként, felügyelet mellett, és felelősség-biztosítva végzem. A megszerzett tudást igyekszem naprakészen tartani és bővíteni, rendszeres továbbképzések, illetve kreditpontok mentén. Pontosan annyira vagyok elszámoltatható, mint bárki, aki része az „egészség profi világának”.
szerző: Takács Norman
