Már évek óta nem vagy itt, anya.
Nincs semmi baj, végül is tűrhető
a világ, amit azóta rakok
magam köré. Éppen csak egy kicsit
lassabban gyógyulnak a sebeim,
és gyorsabban kopik el a cipőm.
Nehéz lettem. Nem is a mérlegen,
magamnak lettem hirtelen nehéz.
Az öregség ez? Vagy simán a gyász
kövült rám? Vagy felnőni ez az út,
hogy nincs már vállad terheim alá,
és a valódi súly, amit viszek?
A méh kilökött, nincs többé védelem,
nem ölel többé körül a burok:
a magzatmáz volt az a hamv, amit
letöröltek rólam a hamvaid.
A többi néma csend és csonk csupán
a célját vesztett, száraz köldökön.
Hát élek, írok, mintha lenne mit.
Kényelmesen kitöltöm a nekem
szabott teret, mígnem az éjszaka
hatalmas gömbbé fújja a szobát,
s hallom, ahogy a mellkasom mögött
visszhangzanak az üres jambusok.
Megjelent a szerző Szlalom című kötetében.
