Hunyd le a szemed. Csituljon el lelked.
Mindent, mi bánt, el kell feledned.
Simuljanak ki láthatatlan ráncaid homlokodon,
Majd én helyetted gondolkodom.
Lazuljon el tested, engedd el magad,
Hagyd, hogy megmasszírozzalak.
Hagyd, hogy finoman markoljam húsod,
S a simogatásból is jusson,
Hadd leheljek csókot minden porcikádra,
Remegő vággyal, tétovázva,
Hogy ébresszelek-e forró csókkal, kemény vággyal,
Vagy hagyjalak összebújni az ággyal?
Hagylak titeket megcsalni engem,
Aludj csak, én még merengek.
Tudom, hogy az élet csatázott veled,
Okozott is néhány mély sebet.
De te, a törékeny, mégis álltad a sarat,
S gerinced is egyenes maradt!
Nem csak szeretlek! Tisztellek is téged!
Gyönyörű tested gyűrűjében gyémánt a lélek!
Hagylak aludni, hogy feledhess minden rosszat,
Reggelre kelve kedvesen csacsoghass.
Előbújjon huncut mosolyod,
S ölelhesselek, ha te is akarod!
Kezdj egy új napot, akár új életet,
És tudd, ha akarod, ott leszek veled!
