Egy rég hallott mondat motoszkál a fejemben. Egy pedagógusnő ismerősöm azt találta mondani: „Nehogy már a kőműves nyolc általánossal és némi szakközepes iskolával jobban tudjon falat rakni, vakolni, mint én két diplomával és egy nyelvvizsgával!” Tényleg, nehogy má’!
És milyen lett a ház, amit a nagytudású tanárnő épített? Hogy hasonlattal éljek, olyan, mint a visegrádi vár, mely közel 800 éve romokban áll. Persze minden hasonlat sántít valahol, így ez is. De a lényeg az, hogy mindkettő messziről is látszik.
Miért is ez a motoszkálás? Rájöttem, hogy nekem is van annyi iskolám, hogy belevessem magam a mezőgazdasági munkák tengerébe. Valamint hatalmas előnyöm a tanárnővel szemben, hogy némi vizuális tapasztalatot is szereztem ifjúságom hajnalán. Emlékszem, hogy édesapám művelte a budai ház körüli kiskertünket, mely uszkve harminc négyzetméter volt, ha belevesszük a lábtörlőket is, amit azért kivett a művelés alól.
Volt a kertben mindenféle kultúra. Egy cseresznyefa, egy diófa, egy barackfa, összekötve a ruhaszárító kötéllel. Alatta terült el egy sor málna, aztán még lejjebb valami eperféle, csak kisebb, nyilván kisnemesített volt. Ezen kívül még csomó, leginkább zöld színű haszontalanság. Majorságnak ott volt egy fehér kandúr, de mindig akadt egy-két patkány és persze egerek. A fán kétféle színben rigók ücsörögtek, amik gyümölcséréskor segítettek a betakarításban. Továbbá az eresz alatt fecskék billegtek, és gondoskodtak graffitik elhelyezésről a járda teljes hosszában.
Tehát, tapasztalatokkal és iskolákkal felvértezve neki is láthatok a növények termesztéséhez. Föld az van bőven. Pontosan százszor annyi, mint amennyi gyerekkoromban nálunk művelés alá került.
Rengeteg utánaolvasás és a józan ész (nem paraszti) bevetésével az alábbiakra jöttem rá. Kezdésnek néhány tévhitet szeretnék eloszlatni. Az első és legfontosabb, hogy az ültetendő magok soha nem tudják, milyen hónap van, tehát szerintem tök mindegy, mikor ültetjük el őket. Látva a zöldséges boltok kínálatát, kiderül, hogy télen-nyáron minden megterem. Ez az egyik, amit a digitális mélyszegénységben élő, M1-en és Duna Televízión szocializálódott egyéni gazdálkodók (régebben, mint parasztok prosperáltak) soha nem fognak megtudni.
A másik, amin változtatni kell, az a szüret. Elborzadva hallom, hogy a gazdálkodók folyamatosan valamit szednek. Na, erre megy el az a rengeteg idő. És ezért adják el egy marék aranyért a terményeiket. Kicsivel több empátia kell a szegényekhez. Szerintem egy-két hét alatt le lehet zavarni a szüretet. A módszer a következő, amit ültetéskor figyelembe kell venni. A termény beérését kell egy vagy két hosszú hétvégére időzíteni. Kristálytiszta logika mentén (ezért kellett a sok iskola) nyilvánvaló, hogy nagy gyümölcsnek több érési idő kell, mint az apróknak. Tehát, először a dinnyeféléket kell elvetni, majd a tököt, és így lefele egészen a ribizliig. Garantált, hogy egyszerre fognak beérni addig a bizonyos hosszú hétvégi szüretig.
Nagyon fontos még a költséghatékonyság is. Manapság a föld is drága, aminek természetesen meg kell jelennie a termény árában. Néhány apró trükkel a termőterületet is meg lehet növelni, aminek ugye megint csak nekem kellett az eszembe jutnia. Lényeg, hogy minél kisebb területen többet termeljünk. Hogy miképpen? Egyszerű. Vegyük például a répát és a paradicsomot! A répa ugye (azt mondják) a föld alatt terem, a paradicsom pedig felül. Tehát szorosan egymás mellé lehet ültetni, hiszen nem zavarják egymást. Szemléltetésnek leírok egy próbasort.: répa, paradicsom; burgonya, dinnye; zeller, kelkáposzta; fehérrépa, borsó. Szóval valahogy így!
És akkor még az érésidővel is lehet takarékoskodni. Az az álláspont már teljességgel túlhaladott, hogy egyenes sorokba kell ültetni. Hát nem! A nap járásával ellenkező irányú félkörben kell a magokat elszórni. Így aztán tovább süti őket a nap.
Még egy probléma, amivel szembesülnek a termelők, a kártevők. Vannak ugye a „gyalogos” bogarak, mint például a kolorádóbogár (Leptinotarsa decemlineata), aminek azért vannak szárnyai, de nem szívesen repül, mert lent érik a krumpli. Védekezés ellene nagyon egyszerű. Árkokat kell húzni a vetés köré. Akárhányszor át akar mászni rajta, visszagurul, és a hátára fordul. Kis szerencsével napszúrást kap, és neki annyi. Aztán vannak még a madarak, akik imádják kicsipegetni a magokat. Javaslat: néhány táblát kell kihelyezni Hess felirattal. Jó sok „s” -t írjunk rá, mert úgy rémisztőbb. Már csak a vadakkal kell foglalkozni, úgymint őzek, vaddisznók és a terménytolvajok. Mostanában a keleti határ mentén egyszerűen beszerezhető taposóakna (új vagy használt) a megoldás. Figyelem, a használt kisebbet durran!
Visszatérve a tanárnő és a kőműves esetére, miért is ne tudnám én a vetést jobban megcsinálni, mint a gazdálkodók? Persze azért kicsit félek még, mert halottam olyat is, hogy a malter vágta falhoz a kőművest.
2022 április, harmadik díj
