Elhagyta a nyolcvanat. Egyedül élt kétszobás házában. Kádár kocka, mondta az egyik unokája. Fogalma sem volt, hogy mit jelent, mint annyi mindenről.
Bejött ez az újfajta dolog, mindenki nyomkodja a telefonját.
Az orvos is, a számítógépén játszik. Akármit mond, nem foglalkozik vele. Mindig játszik. Hiába mondják a fiai, hogy azon van az összes adat, azt nézegeti. Beszélhetnek neki. Tudja ő, az orvos játszik a gépen, ez holtbiztos.
Az ő eszén nem járnak túl. A múltkor is, megmondta neki a véleményér, ahogy mindig, a patikus, meg őt dorongolta le, hogy: – Több tiszteletet a Doktor Úrnak!
Nem is értette, hisz csak kicsit elmondta, hogy milyen hülye az orvos, fűszerként a jó magyar nyelv trágár szókészletéből pottyantott hozzá, néhány ízes jelzőt.
Megérdemelte, soha nem figyel rá, meg sem vizsgálja, csak játszik.
Néhány hónapja bedagadt a lába. Trombózis, mondták. Kórházba került. Az érdekes volt, futkostak körülötte. Nem unatkozott. Aztán belefáradt, mégis csak jobb otthon. Szerencsére, néhány napos tartózkodás után hazakerült.
Szedte a gyógyszereket, ahogy felírták, vagy ahogy gondolta.
Ebből lett a baj. Egyszer csak elkezdett vérezni. Reggelre olyan lett a párnája. Nehézkesen feltolta magát ülő helyzetbe, aztán letolatott az ágyról. Kicsoszogott a mosdóba. Mielőtt oda ért volna, az útjába került tükörbe nézett. Arcán vérfoltok virítottak. Közelebb hajolt, majd a kezdeti pánik elmúltával, rájött, hogy az arcát a kezén szétnyíló seb kente össze. A látszólagos nyugalom rövid ideig tartott, a vizelete is vöröslött.
Rettenetesen megijedt, el sem tudta képzelni, hogy mitől.
Felöltözött. Reggelizett. Beült „villanyautójába” és elgurult a rendelőbe, ahol sokan várták a sorukat. Ahogy nyílt az ajtó, fürgén becikázott rajta, megelőzve mindenkit. Nem érdekelte, hogy mit gondolnak, vagy mondanak a kint rekedtek. Neki támadt az orvosnak. Beszélt az adagolásról, a gyógyszerekről, maga sem tudta felidézni később, hogy miről. Az orvos nevetett. Kinevette. Aztán a gép felé fordult és folytatta a játékát. Mert mindig csak játszik a gépen. Feldúlt állapotban ment át a gyógyszertárba. Ott meg a patikus rótta meg, majd jelezte, hogy feltétlenül szeretne beszélni egy hozzátartozóval. Elmondta a gyerekeknek. Aztán délután, amikor jöttek hoztak egy gyógyszeradagolót, csinos fehér mini komódot, színes fiókokkal. A hét napjai fekete betűkkel, jól látszódtak rajta. A menyei átnézték a mérgeket. Kiporciózták a fiókok apró megosztott rekeszeibe a napi adagokat, majd összecsomagolták a i szerintük veszélyes. Nem is értette, hisz a zöld dobozosról az a hír járta, hogy olyan, mint egy Algopyrin, elvették a rózsaszín skatulyással együtt, amiből néha be szokott kapni egyet. Az meg valami antibiotikum. A fájdalomcsillapító céduláját hosszan olvasta az egyik nő a másiknak, majd elborzadva néztek egymásra, erős drogokról hadováltak.
Jól van, majd akkor így szedi. Sajnálta, hogy sehogy sem tudta rábírni őket, hogy hagyják ott nála a zacskóba rakott gyógyszereit.
Másnap valahogy bírta, de harmadnapra már nem. A seb is nagyobb lett a lábán, jobban is vérzett. Szólt az egyik fiának, aki azonnal sietett hozzá.
Felmérte az állapotot. Indultak is a sürgősségire. Hosszas várakozás közben, ultrahang és vérvétel zajlott, majd ismét csend, hisz az eredményre vártak.
Szerencsére semmilyen daganatos betegség nem igazolódott be, valószínű gyógyszer-túladagolás, azon belül a vérhígító eszement szedése okozott majdnem katasztrófát.
Likes
No Comments