Az anyja temetése miatt utazott a szülőfalujába. Másnap délután sétálni indult és régi óvodájához látogatott. Minden csupa rom, az épület már régóta kong az ürességtől. Bekukucskált a pókhálós ablakon. Látta magát, amint ott áll rövidnadrágban és abban a macis pólóban, amit mindig úgy szeretett. Eszébe jutott, jó lenne bújócskázni, csak hát tiszta ruha van rajta. Vagy hintázhatna, de ahhoz az óvónénitől kell engedélyt kérni, aki meg úgysem hagyná ebben a hidegben. Elárasztották az emlékek. Tovább nézelődött. Balra van az étkező, jobbra a mosdó, gyerekeknek való vécékkel. Nem volt könnyű megtanulni, de már régóta nem pisil be.
Körbejárta az épületet, aztán az udvaron sétálgatott. A futkározást kihagyta, nehogy bepirosodjon a torka, meg amúgy is fájt a térde.
Megnézte a csendespihenő összecsukható kiságyait. Ugyanott voltak a fal mellett. Jó lenne kipróbálni, de biztosan összeszakadna a súlya alatt.
Még kicsit nézelődött, aztán rájött, hogy nem jön érte senki, ezért elindult haza egyedül. Már elég ügyes, hogy ne tévedjen el. Pesten villamossal is tud közlekedni.
Útközben találkozott egy régi ovis társával, aki mindig nekiadta a csokija felét, ő meg cserébe nem húzta meg a copfját. Csak köszöntek egymásnak.
Aztán bekukucskált az Anna bisztró ablakán, ahol a felnőttek játszanak. Eszébe jutott, hogy ő is idejárt évekig. Sietős léptekkel továbbment, már késében van, de biztos nem fognak otthon haragudni. Majd szépen megmossa a kezét, megvacsorázik és illedelmesen elmeséli, milyen jól viselkedett ma.
A lakás üres volt. Kezet mosott, elővette a laptopot és elkezdte leírni a látogatás élményét.
Sokáig ücsörgött és az utolsó mondaton gondolkodott: Azt mondják én is felnőttem, pedig csak próbálok úgy viselkedni, ahogy a felnőttek.
Valami hiányzik. Ezért a végére még gyorsan odaírta:
De ígérem máskor is eljövök oviba, ha elenged az anyukám.
Ezután nyugodtan megvacsorázott és csak úgy ruhástól ledőlt az ágyra keresztbevetett lábakkal. Ma egész jól viselkedetem – gondolta. Minden olyan volt, mint régen.
