Estefelé azt vettem észre
Hogy szükségem lenne egy szemészre
Mert furcsán közeledett a sötét
Nem tudta elűzni a fényt
Világosban matattam tovább
Hisz’ éjtelenség lepte el a szobát
Nem tudtam, hogy lesz-e reggel
Amikor valahová mennem kell
Előtte az alkony se köszönt
És olyan kínzó volt a csönd
Az éjfél hirtelen dél lett
De már nem kellett szemészet
A fantázia tette ezt velem
Mert az abszurdot is elképzelem
Onnan könnyebb a valóságba jutni
Csak a szemet nem szabad lecsukni
