I.G.-nak
VII.
A mindenséged benne hallgatom,
egy félmaréknyi létezés – semmim
sincs, amit magaménak vallhatok!
Családom elveszett, nincsen senkim:
önmagam állok önmagam mögött,
életem mezsgye, pályám törött,
nem is tudok segíteni senkin.
De nem adtál erőt a könnyekre:
szándékod emelkedett harcossá
bennem és lett fölöttem zsarnokká,
valóságom hátrált, lelkem döbbenve
idegen világokon kóborol,
leteszem két kezem a könyvedre
s gyónom: csakis előtted hódolok.
