bárcsak lenne egy kocsma
álom és valóság között félúton
amelynek a legfélreesőbb sarkában állna
az én állandó asztalom
aminek folyton ülne valaki a túloldalán
dohányfüsttől kiszáradt szemekkel
jó dumákat tolna
hazugságokat olyan dolgokról amelyek sohasem történhetnek meg
a mostnak szólna
nem lennék rá dühös
nem józanodnék ki
csak lebegnék álom és valóság között
a nemtörődöm ostobaságban
