Lapunkban, ha ritkán is, de meg szoktunk jelentetni olvasói leveleket. Persze csak olyat, ami elbírja a nyomdafestéket, nem személyeskedő, és nem valamelyik politikai párt kívánja szócsőnek használni a Fedél Nélkült.
Nem viccből, vagy illendőségből kérjük a Tisztelt Olvasóinkat, tudassák velünk véleményüket a lapról, annak tartalmáról, nem utolsó sorban a terjesztésről, a terjesztők viselkedéséről.
Viszont létezik egy másik oldala is a dolognak. Amikor a szerkesztőségben összegyűlt terjesztők mondják el tapasztalataikat, mi minden történik velük az utcán. Hogyan viszonyul őhozzájuk a Tisztelt Olvasó.
Tévedés ne essék, nem minősíteni szeretnénk önöket, ehhez nincs is jogunk. A régi igazságot is ismerjük, miszerint a közönséget nem lehet leváltani. (s nem is óhajtjuk)
Mi nem csak szlogenként használjuk a logónkban szereplő mondatot: „Az olvasó szent és sérthetetlen.” – hanem komolyan is gondoljuk.
Mintegy csemegének szánjuk a sok-sok terjesztői visszajelzésből kiemelt néhány érdekességet, amit most megosztunk önökkel:
A 225-ös mesélte: A Kolosy Téren „nyomultam” amikor megállt mellettem egy hatalmas terepjáró, benne négy kopasz izomagyú manus. Nem figyeltem oda és véletlenül nekik is bekínáltam. Azonnal elzavartak, eléggé vastag kifejezésekkel adták tudtomra, mi a véleményük a lapról és rólam. Elnézést kértem és félreálltam, nehogy még ki is szálljanak és esetleg jól el is verjenek. Kis idő múlva megint ott voltak, hiszen mint kiderült csak a tér másik oldalára mentek, ott volt dolguk.
Kikiabál az egyik
– Hát te még mindig itt vagy? Na, gyere csak ide!
Nem nagyon örültem a szíves invitálásnak, de odasunnyogtam.
– Ne haragudj, csövi, az előbb rossz kedvünk volt.
És kinyomott egy ezrest az ablakon. Naná, hogy a másik három vagány sem akart lemaradni azok is kiadtak egyet–egyet. Így mindjárt jobb volt a helyzet, négyezerrel beljebb. Aznapra be is zártam a boltot.
Volt, aki márkás órát kapott, más ennivalót, kisrádiót, rádiós magnót, walkmant, sőt, volt aki randit! De eleddig a spiccen Karcsi barátunk áll. Neki egy csodaszép és drága smaragd-követ nyújtottak ki egy kocsiból mellékelve hozzá az egyik menő ékszerész tanúsítványát, hogy milyen csiszolású a kő, és hogy milyen értéket képvisel.
A kollega sem kétéves, és először azt hitte kamu a kő, ezért nem volt rest és elsétált oda, ahol a tanúsítványt kiállították. A mester természetesen rögtön felismerte a saját munkáját, és azonnal mondat is, kinek és mikor készítette, csak valamiért nem tetszett a vevőnek.
Mondta is, majd odaadja valami csövesnek, hadd legyen szegénynek néhány jó napja. Hát lett!
No de kaptak már döglött macskát szépen becsomagolva, díszdobozos bort telepisálva, és gondosan visszapalackozva.
Volt, aki hitelbe kérte el a lapot és pár nap múlva adott érte egy jelentősnek számító összeget.
A legmeghatóbbak persze azok a kisnyugdíjas mamikák és apókák, akiknek másra nem telik és alig várják az új megjelenést. Ők még a szegényes kis fillérjeik mellett maguk sütötte pogácsával, saját befőttel, vagy kiskertjükben termelt finomságokkal is kedveskednek a lapért.
És vannak bizony, akik sértegetik, leköpdösik, sőt bántalmazzák a kollégákat, de ezek a történetek csak nagyon ritkán jutnak el a Kürt utcáig.
Bármennyire is hihetetlen sokak számára, a terjesztő is emberből van!
Valahol még némi szemérmességgel, szégyenérzettel is megáldotta-verte őt a sors, és az őt ért atrocitásoktól csak nagyon nehezen és ritkán beszél. Akkor is inkább csak „szűk családi” körben.
Különben is, sokkal jobb kedvvel tér az ember nyugovóra, ha kellemes emlékeket visz magával éjszakára. Még akkor is, ha egy kapualjban vagy bokorban hajtja álomra a fejét.
Az apró kis kedvességek, figyelmességek teszik a hajléktalan emberek mindennapjait valamelyest könnyebbé. Belopnak némi ízt, aromát, finomságot a szürke hétköznapok egyhangú sivárságába. Ezek az esetek mazsolaszemek a képzeletbeli kuglófban. Csakhogy itt nagyon nagy adag kuglófot kell elrágcsálni ahhoz, hogy a néhány szem mazsolához hozzájusson az ember.
Lapunk vásárlóinak, olvasóinak további kellemes olvasási élményt, jó szórakozást kíván a szerkesztőség és a szerzők nevében:
Budapest, 2005.10.11
Szappanos Lajos (1963-2015)
terjesztői sorszám: 002
pálya: Vámház körút
