Egész télen a baltát hallgattam. Hogy száradna le a keze annak, aki elvitte. Legalább annyi emberség lett volna benne, hogy az egyiket itt hagyja! Milyen ember az ilyen, hogy képes elvinni mind a kettőt télvíz idején! De tudja ő, hogy ki volt az, csak a Jolika néni lehetett, más nem jön ide az udvarra. A kiserdő felől jön, mintha gombáért ment volna, aztán ha látja, hogy nincs itthon senki, viszi, amit talál. A kis kézifűrészt is ő vitte el, most meg a két baltát. Mondom neki, hogy nem kéne mindent elől hagyni, de hogy régen onnan nem tűnt el semmi, abból az utcából soha nem vittek el semmit, most se jön ide a kutya se, csak az öreg Joli, de megtudja ő úgyis, lemegy ő a házukhoz, ott lakik az öregasszony két utcával lejjebb a fiával. Ha ő vitte el, ott lesz az majd az udvarukon, ha el nem adta azóta, mert az is lehet, hogy már pénzzé tette. Mert soha nincs azoknak pénzük, a fia nem dolgozik, nem dolgozott az soha, abból a kis nyugdíjból élnek, amit az öregasszony kap, de hát mi az……. SEMMI! De az biztos, hogy ide a lábát nem teheti, meg is mondja majd neki, hogy fel ne merjen jönni többet erre az udvarra! Okozott már neki épp elég bosszúságot! Az anyja, mindig mondta, hogy rafinált öregasszony az a Joli, ne hagyják, hogy oda járjon. De csak beengedték, a felesége is, amig élt, mindig adott neki kávét, cigit, ennivalót, meg aztán is, hogy Éva meghalt, Jolika néni ment minden héten, hogy most ez kéne, most az kéne, meg cigije sincs, mert akkor van cigije is csak, ha van gomba. Egész tavasztól késő őszig járja az erdőt, ha szerencséje van, és van gomba, akkor tud valamit eladni. Eltelt a tél, valahonnan akadt egy kisebb balta is, meg a gáz is bekerült tél végére a házba. Nem esik már jól a fát hordani-vágni, de azért a kis kandalló még bent maradt, ki tudja, most, hogy van ez a háború, mi lesz. Az csak tavasszal derült ki, hogy a kapa sincs meg, az is eltűnt valahogy a pincéből, mert régen azt se kellett zárni soha. Aprajával készült a leltár, hogy mi nincs már meg, ami éppen kellene. Az öreg Joli nem jött azóta, hogy megmondta neki, hogy többet az udvaron meg ne lássa. Esküdözött, meg átkozta magát, hogy a keze száradjon le, ha ő nyúlt valamihez. De azért a tél vége felé még elvitt vagy két mázsát abból a fából, amit a fuvaros a ház elé borított le, a szomszédok mondták, hogy az öregasszony rájár a fára, jobb lenne mielőbb behordani. Jóideig nem láttuk Jolika nénit. A ház is le volt zárva egy darabig, a pincében meg már nem maradt semmi. Aztán egyszer csak mondja, hogy előkerült az öregasszony, itt látta az utcában, de hogy milyen sovány lett az! Mondjuk sovány volt eddig is, de most nagyon lefogyott, egészen tönkre van menve. Már nyár eleje volt, épp visszajöttem Pestre, hívom, ahogy szoktam, munka után. „Mit gondolsz ki volt itt? A Jolika néni.” Mondom, hogy került már oda, mikor megmondtad neki, hogy többet az udvarra ne menjen fel?! Nem kéne, hogy odaszokjon megint, tudod jól, hogy miért! Biztos gombát vitt, hogy hátha megveszed. „Nem volt nála, csak egy marékkal. Nem kellett az nekem, hát egy marék gombával mit csináljak?! Csak azért engedtem be, mert azt mondta, hogy már két napja nem evett egy falatot sem. Adtam neki egy kis levest, kenyeret meg kolbászt. Nem fog ezért engem a Jóisten megverni.”
Likes
No Comments