761. szám Vers

Fekete madár

By
Az ablakból az udvarra csorog a fény,
denevérek cikáznak a félhomályba',
nyár van, mégis hideg kevély az éj,
odakint széltől billeg egy utca-lámpa.
Mindenütt illatok, apró neszek,
a zegzugokban poros színek motoznak,
eső szemerkél, szúrós kis tövisek,
bogarak, tán' lába nőtt néhány fenyőtoboznak.
A teraszon piros felmosóvödör,
szürke vizében a naplemente,
öreg partvis, mely többé nem söpör,
a falnak dől, röpke életén merengve.
Én a hársfánk alatt üldögélek,
szomorú pókok vacognak a leveleken,
mintha a fények helyettük hálót szőnének,
villanás, de az árnyak felfalják elevenen.
Lassan acélsarkantyús az égbolt,
távolban mennydörög, vagy vonat-sikoly,
emlékszem, pedig oly réges-rég volt,
hogy elszállt szívem akár a füstgomoly.
Fekete madár lett belőle,
megfagyott virág almafa ágon,
a nyáréjszaka mozdonya billeg mögötte,
sistergő vérem hajnal, a kerék szikrákon.

You may also like