775. szám Széppróza

Csillaglesen

By

Persze, nagyon hozzáértőnek próbálnék tűnni. A hátitáskámban könnyű bor, friss zöldségek, finom húsok, és fejsze a favágáshoz. Nagyon szeretnélek elvarázsolni, körbezsongani.

Beszélnék a gombákról, hogy mennyit jártunk gombászni, horgászni gyerekkoromban. Mesélnék a gyógynövénygyűjtésről, és arról kérdeznélek, hogy te hogyan lettél gyógyító. Persze néha csak elfeledkeznék a hangodban, vagy abban, hogy milyen gyönyörű vagy.

Megölelnénk néhány fát, s ahogy ölelnénk, megérinteném a kezed, és csak élveznénk az erdő, és kettőnk csöndjét. Csak néznék a szemedbe, és sosem látott fények tündökölnének benne.

Ahogy sétálnánk a hegytető felé, újra és újra rádpillantanék. Itt vagy mellettem. Álmaim asszonya? A képzeletem nem tudott volna téged megteremteni.

Gyönyörködnénk egy-egy virágban, s te megérintenéd a kezem. Emlékszem, egyszer megsimogattad, és annyira zavarba ejtett a gyengédséged, hogy mindenfélét hadováltam – nem tudtam mit kezdjek hirtelen a kedvességeddel.

Elkezdeném megrakni a tüzet, fát vágnék, nyársnak valót, s megkérnélek, hogy te a kajával foglalatoskodj – egy kézzel nem az igazi az erdőben. Ugratnálak, hogy ez úgy is az asszony dolga…

A tűz mellett ülnénk, és csak élveznénk ahogy a lángnyelvek dalolnak, és jó lenne csak úgy ülni. A füst persze mindig ránk szállna, s megnevettetnélek, mert hiába mész arrébb, gyönyörű vagy s a füst elől nem menekülhetsz.

Ahogy lassan feljönnének a csillagok, feküdnénk a földön, és te a mellkasomon nyugtatnád a kezed. Beburkolna az illatod. Kérdeznélek az asztrológiáról, hogy hogyan, és miért ejtettek rabul a csillagok. Mesélnél róluk, érthetően. Én a füledbe súgnám, hogy nekem mindig rólad mesél az ég, amióta szeretlek, és tudom, hogy téged vonz a csillagjóslás. Nevetnél.

Ahogy egyre később lenne, csak feküdnénk egymás mellett. Cirógatnálak, és nem tudnám elmondani, hogy mit érzek. Nem lennének rá szavak.

You may also like