A Cseppfolyós Frász partján az Érthetőség határán fekszik a Dereliktia. Főterén egy felkötött, arctalan alak nyakában tábla lóg. Külső felén ez a szöveg áll: „Az asszi’metria – jobb kezemen ravaszra hajló mutatóujjam: halántékomhoz szorítva. Balkezemben pedig borospohár ciánnal csőre töltve.” Belső oldalára pedig a következőt írták „Egy sikátorban állok az életemen végigsöprő nukleáris holokauszt epicentrumában kezemet forgatva felfigyelek tenyerem kusza je-len-tés…es…ség…é RE! Egy pillanat- ra elvesz veb enne ezt olvasom ki belőle: AKI VADÁLLATOT CSINÁL MAGÁBÓL, AZ MEGSZABADUL AZ EMBERI LÉT FÁJDALMÁTÓL!!!” Ész nélkül nekiiramodok. Túlhajszolok egymegnem fogant gondolatot. Addig-addig követelem, mígnem egy mólóra érek, ahol egy strandszékre ültetett puffadt hulla ölében egy tábla fekszik, amin az áll: Tengernagy! Megtorpanok. Meg- ha- jo- lok. (A tábla szétkarstolt felülete egy másik mondatot rejt: “Idővel imába foglaltam a menekülés gondolatát.”) Nyolc másodperc alatt leélni száz évet!- visszhangzik e mondat visszhangzik e mondat elmémben, amint a világítótorony közelében járok. Puff és reccs. – hessegetem el ezt a nyugtalanítóan felszabadító ábrándot, és továbblépek. Egy zsákutca macskaköves útján bukdácsolok. Lépésről lépésre orra bukom e szemfényvesztésben. Orrvérzésig vesztegetem magam arra, hogy csakazértis egység ez az út, aminek igáját -mint a falról felpattogzó festék- leveti magá- ról minden egyes felszínre bukkanó macskakavics, mik önállóságukban eldőlnek. A kitaposott ösvény helyén újratelepített erdőnek se híre se hamva csak.
2023 július, első díj
