690. szám blog Mirjam

Egy szocmunkás naplója 21. rész

By

Eladósorba került az utcánkban az antikvitás. Reggel munkába menet láttam, hogy a Hagyatékot, kardot, páncélt vásárolok felirat alatt ott virít neonsárgán, hogy eladó.
Egyszer voltam csak benn pár éve, valamit kerestem a gyereknek, azt nem találtam, viszont kaptam ingyen egy csomó cuccot, vigye csak, vigye csak, mondta a kissé habókos úr, miközben zavartan toporogtam a nippek és a kilógó drótú rádiók között.
Na, róla sem a Forbes fog írni, mint az év üzletembere… gondoltam magamban. Nem a pénzért csinálja, annyi szent.
Elszontyolodtam most, hogy kész, eladó, biztos elvitte a Covid, remélem, csak a boltot, nem a kedvesen fura bácsit.
Aztán arra gondoltam, milyen jó lehet antikvitást vezetni. Ott van a nagymama által nagy gonddal horgolt ünnepi abrosz, várva a jobb időket és az újabb staférungot, kidobott „Balatoni emlék”, egy csomó baba, az egyiknek hiányzik a lába, ezért nem kell senkinek, a másik kinőtte a babapolcot, ezért kihajították az utcára, a harmadikat magától adta oda a gazdája, mert nem ilyenre vágyott, aztán itt van még egy szép kártyacsomag is, lapjai közt elszivárgott egy kisebb vagyon, boroskészlet, de az egyik pohár csorba, ezért akciós, könyv, benne dedikálás „Örökre”, de azóta másé az örökre… Egy kisautó, amiből egy vadabb játék következtében kirepült az összes bábu, csak egy van benne, magányosan. Van egy maci is, külsőre zordnak tűnik, de belül puha vatta.
Mind várják a jobb sorsot, hátha valaki még meglátja bennük az értéket.
Rájöttem, hogy itt dolgozom.

Nuszer Mirjam Johanna

You may also like