687. szám A Mi Kis Családunk

Branyó

By

szerző

Fedél Nélkül 2020. december 03. 687. szám

Baranyecz János egy olyan családtagja az FN csapatának, akit az életemben megelőzött a híre. Friss tagként a szerkesztőségben szinte az első naptól hallottam a nevét, fogalom közöttünk, a mindenki által szeretett nagybácsi talán, ha mindenáron be szeretnék lőni egy családi státuszt vele kapcsolatban. Úgy végez ösztönösen szociális munkát minden tettével, hogy ezt konkrétan – mert annyi mást viszont igen – nem tanulta, önkéntelenül is professzionális, sokan tanulhatnánk tőle.

63 éves leszek, le vagyok százalékolva, nem az igazi a ketyegőm, érszűkületem van legyőztem a stroke-ot, legyőztem a covidot, szóval ezek csak adatok, számok.

Nem adom olyan könnyen a bőrömet.

Az első szakmám szerszámkészítő, kacérkodtam a reklámgrafikával is, voltam szakács, bokszoló, kidobóember az éjszakában és a legtöbbet zenész.

Pengettem Radics Bélával, ő volt az esküvői tanúm is, játszottam cirkuszban és tanítottam gyerekeket muzsikálni.

Ebből jött, hogy a tehetséges gyereknek, ha híján volt, szereztem hangszert. Az ismerősök felajánlott dolgaiból adományfuvart vidékre. A nem működő ketyerékből, videómagnókból, lejátszókból javítás után közösségi teret, hogy legalább egy kis időre múljanak a nehéz gondolataik az ottaniaknak. Egy közös filmezés, zenélés erejéig.

Volt négy válásom négy újrakezdéssel, ezek és az éjszakai élet – ahol nagyon jól kerestem – vezettek el odáig, hogy mi is az igazi érték az életben.

Hajléktalan sosem voltam, de bizony volt egy szakasz, amikor a haveroknál húztam meg magam. Most egy önkormányzati lakásban élek, szerény körülmények között, de van fedél a fejem felett most is. Itt is naponta találkozom a szegénységgel. Aki ismer tudja, hozzám fel lehet jönni, pár zsíroskenyér hagymával mindig kerül az éhes ismerősöknek, szerintem csak úgy lehet józan döntéseket hozni, ha ezek az alapvető feltételek a biztonsághoz adottak. Ezért volt egy főzőműsorom is, kifejezetten szegényebbeknek, minimális hozzávalókból. Mert valaki kidobja, valaki meg éhezik. Hogy is van ez? Nem volt idegen ez tőlem, én srác koromban is 30 szendviccsel indultam a strandra, a szüleim annyit csomagoltak, mert biztos lesz ott pár szegényebb vagy éhesebb nálam. Apám meg fizette a belépőjüket, nekik is legyen szórakozás. Szóval hoztam is a szemléletet és tapasztaltam is valamennyire a nehezebb oldalt.

Amikor cirkuszban dolgoztam muzsikusként, büszkék voltunk, hogy a mi cirkuszunk négy masztos. Annyi hatalmas oszlop tartja. A mai szegényvédelem jó, ha egy masztos. Ezen változtatnék.

Fizikai munkát már nem nagyon tudok végezni, van viszont szociális művészetterapeuta, rendezvényszervező, szegénység tapasztalati szakértője végzettségem. És könyvem is, mert a zenélés mellett a vers a másik önkifejezési módom, ahol szintén felhívom a figyelmet azokra, akiknek nehezebb. Mindenképpen olyan munkát végeznék, amivel segíthetek, ami ad azoknak, akik hozzám fordulnak. És nekem is, mert nekem akkor jó, ha segíthetek. Várom a lehetőségeket.

fotó: Román Péter

A Hajléktalan dala

Nincsen nekem fedelem
Csillag ül a fejemen
Otthonomat keresem
Segítenek, de kevesen

Égbolt alatt nem jó lenni
Rendőr fog majd beléd kötni
Ha hideg ellen bor a vágyad
Rád mondják, hogy részeg állat

Papundekli most az ágyam
Hidd el, hogy nem erre vágytam
Szeretnék én is fürdeni
Ágyból kelve jókat enni

Szembe nézve kezet fogni
Nem lesütve koldulni
Ne tartsanak tetvesnek
Mondjatok csak embernek!

Itt vagyok újra

Új szívvel, de régi lélekkel,
Behúzott, kinyitott fékekkel,
Üresen tátongó székekkel,
Bódulón bóduló fél fejjel,
Maszkban szuszogó képemmel,
Gyakran lehuppanó üleppel,
Merengve bámuló szemekkel,
Szétrancsírozott erekkel,
Üresen lüktető aggyal,
megcsipkedő fájdalmakkal,
Néha ébren alva,
Másszor álmon lógva,
Régibe kapaszkodva,
Új után kapkodva,
Néha lendülve,
Néha falhoz csapva,
de itt vagyok újra!

Tényleg itt vagyok….?

Megjelent a szerző Gondolatok
gondolkodóknak c. kötetében.

You may also like