Fedél Nélkül 2019. december 12. 663. szám
A Nyugati téri aluljáró csöppet sem unalmas forgatagában talán az egyetlen fix pont a Balla házaspár. Viki és Péter harmadik esztendeje minden egyes nap este hét óráig árulják ott a Fedél Nélkül újságot, de kapható náluk Röhrig Géza verseskötete, az angyalvakond és Gellért András könyve, a Befalazott csőgörény is.
Amikor beszélgetni kezdünk, már egy kis vita is kialakul közöttünk arról, kit tekinthetünk hajléktalannak. Péter szerint az az igazi hajléktalan, akinek semmilyen lehetősége nincs és valóban az utcán él. Ilyen értelemben ők talán nem is számítanak hajléktalannak, hiszen állandó bejelentett lakcímük van. Igaz, nem ott laknak, mivel Viki kerekesszékével nagyon körülményes lenne megközelíteni, ezért inkább faházat bérelnek egy külvárosi kempingben, aminek a borsos 8500 forintos napi díját rendszeresen ki kell termelniük, meg kell keresniük. Az utazás oda és vissza 1,5-2 óra naponta.
Mi a titka, hogy ilyen drága bérleményt is ki tudnak fizetni? Sok-sok munka, hiszen nem tarthatnak pihenő napokat, nem mehetnek szabadságra, nem vehetik figyelembe, milyen kemény fagy van a szeles aluljáróban is… A lapot és a könyveket el kell adni, különben a szálláslehetőség is bizonytalanná válik.
A szorgalom mellett szerencsének is tartják, hogy szállóra még nem kellett bemenniük, a saját bérlemény sokkal biztonságosabb, ott nem kell tartani sem lopástól, sem konfliktusoktól.
Az is igaz, nem mindig volt ilyen kiegyensúlyozott az életük. Kilenc éve ismerkedtek meg egy mozgássérülteket segítő táborban, amelyet a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség minden évben megrendez. Noha egymásra vannak utalva, hiszen Vikinek senkije sincs Péteren kívül, Péter pedig régen elszakadt testvérétől, az első hat év nem telt el felhőtlenül, többször is szakítottak. A szakítások és kibékülések hat éven át tartottak, egészen addig, amíg meg nem hozták a végleges döntést: ezentúl együtt szeretnének élni, méghozzá törvényes házasságban. Ekkor már lapterjesztők voltak, könnyebb volt tervezni, mint a korábbi években, amikor szó ami szó, koldulásból éltek.
Ma már törzsvásárlóik is akadnak, köztük gyűjtők, akik olykor az előző számot keresik, amit elfelejtettek megvenni. Sokan kedvelik a verseket és a keresztrejtvényt, de az is sokat számít, kinek a fotóját látják a címlapon, mennyire közismert, mennyire népszerű az a művész, akivel a nagyinterjú készült.
A lapterjesztés komoly előrelépést hozott az életükbe, ezért mindent meg is tesznek, hogy éljenek a lehetőséggel és a nehézségek ellenére is stabil megélhetést biztosítson nekik.
szöveg: (– odorik –)
fotó: Csanádi Gábor
terjesztői szám:
2378 Viki
2379 Péter
terjesztő: 2017 óta
terjesztési helyszín:
Nyugati tér – aluljáró
