680. szám Széppróza

Győzelem a Covid felett

By

Amikor magamhoz tértem, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Próbáltam körülnézni, de nem engedelmeskedett a nyakam. Fölém hajolt egy marslakó, vagy mit tudom én, talán űrhajós, azaz inkább tűzoltó, gondoltam én először. De hamar kiderült, egyik sem. Szólt hozzám. Úgy hallottam, mintha az ajtón keresztül beszélt volna a másik szobából.

– Laci bácsi, drága Laci bácsi felébredt? Hall engem?

– Igen, de kicsit tompán – nyögtem és csodálkoztam, mennyire torz a hangom, és nehezen forgott a nyelvem. És megint megpróbáltam körülnézni. Ezúttal sikerült. De sajnos nagyon elfáradtam. Elaludtam.
– – –

Amikor megint magamhoz tértem, egyből körülnéztem és láttam, sokan állnak körülöttem, és egyikük se volt marslakó, se űrhajós, se tűzoltó. Orvosok, ápolónők voltak. Rájuk mosolyogtam és próbáltam felülni, de elsőre nem sikerült. Újra nekiveselkedtem és sikerült.

– Hogy érzi magát Pollák úr?

– Fáradt vagyok, nagyon fáradt vagyok. Kicsit éhes is.

– Nagyszerű! Ha már éhes is, az már igazán rendkívül jó hír.

– Mikor mehetek végre haza doktor úr?

– Hamarosan, most még pihennie kell egy kicsit.

Nagyon elszomorodtam, és egyből el is aludtam.
– – –

Reggel arra ébredtem, hogy csiripelnek a verebek, dalolnak a rigók, gyönyörűen süt a nap. Csupán azért nem érezhettem magam maradéktalanul boldognak, mert korgott a gyomrom. Tegnap azt ígérték, ma már ihatok teát és ehetek babapiskótát. Már alig várom, hogy hozzák. Azt is mondták, koronavírusos fertőzésből gyógyultam fel. Igen, igen. Emlékszem mennyire megrémültem, a teszt pozitív lett. Elhatároztam, én bizony nem hagyom magam, nehogy már az a picurka kis egysejtű erőt vegyen rajtam. Legyőzöm, ha addig élek is.

Úgy tűnik, győztem. Hiszen élek. A gyógy­­tornász azt ígérte tegnap, ma már sé­tá­lunk is kicsikét. Már alig várom. De most ab­bahagyom a mondókámat, mert hozzák a reggelit. És tudjátok, magyar ember evés közben nem beszél.

You may also like