Az eső már elállt;
óvatos fényreflex
csillan a nedves köveken.
Olvasást mímelve ülök a padon,
várom, hogy megjöjjön
a magányos peronon
az a megkésett szerelem.
Hogy mikor ér ide vajon,
nem tudom, nem tudhatom…
ez most a legfőbb bajom,
ez az én fő bajom nekem,
magamban dúdolgatom…
Sajog derekam, fáj a fenekem
ezen az ócska padon,
míg csalókán csillog a fényreflex,
zörren újságlap és zacskós keksz.
Összehúzom magam s a kabátom,
magam előtt karcsú testét látom…
hajában gyöngéden babrál a szél.
– Nézd, anyu, a bácsi magában beszél!
