675. szám Vers

Kegyelet

By

Felkelt;
izzó szégyenérzetét akasztva szögre,
meztelen indult s nyögve-zihálva mosta össze
hajnallal a reggelt.

Nagy hangon perelt;
istennel, kutyával, paddal,
s rogyasztott térdekkel
e földi iszonyattal,
de az sem felelt.

Borgőzzel telt;
fél-elméjének rabja
szögekkel vert egóját rég
csap-kereszten hagyta,
megnyugvást csak emlékekben lelt.

Elsiratta a telet;
míg volt bor, volt társa,
ám csak a tavasz, mi látta,
mint szállnak kopott kabátja
alól fel a legyek.

You may also like