592. szám Vers

Végállomás

By

Felhólyagosodott passzivitásom
kárhozat. Magamnak köszönhetem.
Akarok, de mégsem.
Tudom a semmit.
Tenni és venni, eltervezni,
magamból kitépve sárba vetni.

A mindenség pórázával
nyakamban lébecolok.
Röhögök rajtam.
Könnyeket termesztek.
A könnyek termeszek.
Halomba hordják szétszaladt
kétségeim. Rájuk fekszem.

Reszketek.

Szaggatott önsajnálat
mártózik bennem.

Most jól esik.

Verseimre
záródnak az ajtók.

…és te nem vagy itt.

You may also like