Hol van az kis ház, ahol majd megállok,
és ahol szerető, nem lesz velem álnok?…
Merrefelé menjek? Délre vagy nyugatra?…
– Felnézek az égre, fel a csillagokra.
Hol van az a kis ház, hol megtértként intek,
ahol lesz gazdája, az én könnyeimnek.
Ahol jutna nekem, jobb étel, jobb kelme,
hol háborgó szívem, végre nyugtot lelne.
Hol van az a kis ház, amit én keresek,
ahol tudnék élni, végre egy keveset.
Ahol testem, többet érne egy holttestnél,
megférne mellettem, bajtárs és a testvér.
Hol van az a kis ház, hol fekhetnék holtan,
hol nem kérdeznék majd: kinek a voltam.
Hol szavam nem törnék ketté, mint egy gallyat,
ahol még az erdő is csak engem hallgat.
Hol van az a kis ház, hol gyertyafény rebben,
ahol úgy látnának, hogy ég soha szebben.
Merrefelé menjek? Hol várják a jöttöm?
Hol van az a hely, hol gyilkot nem kell kötnöm?…
Merre van az a kis ház? Észak, talán Kelet?…
Hol végre tavaszba szöknének a telek.
Hol élvezném végre melegét a napnak,
nem érezném többé, már a szívem rabnak.
Merre van az a kis ház, – kérdezem még mindig,
helyes útra, mi az ami majd elindít?…
Hol eső nem ver el, és a menny nem dörög,
csak pár vadgalamb pár, turbékol és sürög.
Hol van az a kis ház, – kezem teszem össze,
csillagfény az utam, már ne is fürössze.
Merre nincs csillagfény, arra bolyongok majd,
és szeretteimre, nem hozok már több bajt.
