Mesterszonett
Az álmok zöld és néma völgyét járom,
hol fekete holdtól barna minden árnyék.
Huszonkilenc évem nem több: szédült játék.
Fáj a fény és dideregve megyek én
és kitalálom új, saját kis világom;
szabad akarat s vágy: élni, mint sirályok,
ám a mélybe száll velem a szenvedély.
A zord tél is őszül egyre-másra bennem,
utam – kopott holló – fejemen trónol,
míg szívem újra múzsájának hódol;
Test és Lélek Univerzuma a versnek.
Fiatal vagyok életem csak hóbort
és várok éjsötét tölgyek közt valahol
némán, miként nagy álmok tanúja: a hold.
