631. szám Vers

Belső világ szonettkoszorú II. Koldus szonett

By

Hol fekete holdtól barna minden árnyék,
koszos kartonpapírján koldus köhécsel,
kutyája bökdösi „hagyj már, nagyon fáj még…”
s gazdáján szeme a Hűség Zen-körével.
Törpe toporog; undorral tojnak rá;
csak négykézláb mászik: hátra néz térde,
agresszíven üti földhöz poharát;
márvány falakon kong az alkony mérge.
S míg zsebre tett kézzel mélázva sétáltam,
a koldus lökdöső poharába pöktem
a többit fedje el feledés homálya…
ő sem s én se lettem sehogyan se könnyebb.
Nyomorulok s bennem meghal a jó szándék;
Huszonkilenc évem nem több: szédült játék.

You may also like