635. szám Széppróza

Látogató

By

Az anya kigombolta blúzát és mellére vette pici lánykáját. Fiacskája békésen játszott a lábánál, kisautókat tologatott az építőkockák között. Nem hangoskodott. Tudta, ha anyja megeteti kishúgát és elaltatja, utána majd játszik vele. Az anya büszkén és boldogan nézte gyermekeit. Imádta az érzést, ahogy testéből csordogált az élet a pici szívásának hatására. Szerette érezni az apró, meleg kis testet. Élvezte a békét. Azon töprengett, milyen szerencsés ő. Nem, talán nem is szerencse ez! Hiszen sokat dolgozott érte ő is, hogy most minden így legyen, ilyen jól, ahogy van. 

„Itt ez a kétszobás panellakás. Igaz, a kilencedik emeleten, de gyönyörű a kilátás. Az egész várost látni a nagy erkélyről, ahol most pelenkák száradnak éppen. Később teszünk ki asztalt és székeket. Jó lesz ott vacsorázni nyári estéken Cegléd fényei felett. A ház előtt ott állt az 1500-as Lada, a férje játéka. Imád vezetni – a gondolat mosolyt csalt kissé fáradt arcára. Ha a gyerekek kicsit nagyobbak lesznek, majd kirándulni járunk velük. Most csak a nagyszülőkhöz megyünk hétvégéken. Jó, hogy nem kell vonatozni két babakocsival! 21 évesen mentem férjhez, és mindez megvan már. És itt ez a két gyönyörűség!”

A baba közben elaludt a mellén, biztosan jóllakott. Óvatosan a pelenkázóra fektette, míg kendőt terített a vállára. Felvette a csöppséget, és gyengéden simogatta a hátát: 

– Büfizz kicsim, hogy ne fájjon utána a pocakod! – arcát a selymes fejecskéhez érintette, és élvezte nyakában a gyermek forró leheletét. Halkan énekelni kezdett egy altatót. 

– Csendes álmot, jó éjt… 

Hangos csengetés zavarta meg a békét. Karján a gyerekkel rohant az ajtóhoz, hogy mielőbb elhallgattassa a lármát. Egy magas, végtelenül csinos fiatal nő állt az ajtóban, a legutolsó divat szerint felöltözve, egy füzér banánnal a kezében. Gyönyörű bőre szépen sminkelve – talán a kozmetikustól jött –, haja befésülve. Kedvesen mosolygott az illatfelhőben, ami vele érkezett, és elnyomta a lakás babaillatát. 

– Jó napot! Miben segíthetek?

– A férje barátnője vagyok. 

– János nincs itthon, dolgozik.

– Jani sokat mesélt magáról reggelente a vonaton, kíváncsi voltam. Ezt hoztam a gyerekeknek – és odanyújtotta a banánt, majd sietősen távozott.

Az anya döbbenten állt még a nyitott ajtóban, majd lassan becsukta. „Mit mondott? Valamilyen Éva? És milyen barátnő? És miért hozott banánt? Azt nem mesélte neki a férjem, hogy anyósomtól minden héten kapunk? És mit mesél rólam mindig ennek a nőnek?”

Tekintete a tükörre tévedt az előszobában. Egy nőt látott gyerekkel a karján, kinyúlt melegítőben, festék nélkül, összefogott hajjal. Szeme alatt karikák a kialvatlanságtól. És érezte, ahogy a savanyú szag árad a vállára terített kendőből…

  1. szeptember, második díj

You may also like