Jeromostól – Jankáig
Az ember sok mindent várhat el egy kutyától, társaságot mindegyiktől természetesen, azután fegyelmet, az utasítások gyors, pontos teljesítését, ha valamiféle munkakutyáról van szó, öreg néniként talán csüggő ragaszkodást. Egyszer, réges-régen, szert tettem egy kivételes kutyára. Az illető, Jeromos esetében ezek a tulajdonságok csak mérsékelten jelentkeztek, de az értelmi képességek különleges megnyilvánulásai, valamint a kifejezett barátság bőven kárpótoltak. A barátom volt, egy egészen különleges kutya. Független egyéniség, saját elgondolásokkal, az érett személyiség méltóságával, aki elnézően szórakozott, ha utasításokat próbált adni valaki neki. Ezzel ritkán éltem, viszont tudtam, hogy őt meg lehet győzni valamilyen feladat jelentőségéről. Ha az elég érdekesnek, új dolognak tűnt, és Jeromos ráért, néha hajlandóságot mutatott arra, hogy elvégezze. Történetét a Jeromos, a barátom című könyvemben részletesen megírtam. Jeromos sok éve hagyott el bennünket tizennégy éves korában, még ma is gyászoljuk. És most itt van velünk Janka, Jeromos majdnem pontos mása, legalábbis, ami a genetikai hátteret illeti.
Jeromos elmenetele után nem sokkal azt gondoltam, hogy szeretném ezt a „Jeromos-élményt” még egyszer megélni, hosszan, legalább megint tizenegynéhány évig.
Jeromos mamája egy vonzó, szürke pumihölgy volt, a papája pedig egy arra sétáló husky úr. Akik igazán értenek a kutyákhoz, mindig felismerték, hogy valami északi kutya és egy terelő keveréke lehet. Nos, ilyet szeretnék megint! Egy pumi-husky hibridet! Keverék kutyák esetében a felmenőkről fogalmunk sincsen, a sokkal jobb hangzású hibrid szó viszont genetikailag egyöntetű, ismert szülőket jelent. Senki se gondolja, hogy egyszerű egy ilyet összehozni, hacsak az ember nem kutyatenyésztő.
Az igazi tenyésztők babonásak, úgy képzelik, hogy ezzel a párosítással „elromlik” a pumi szuka, mert a hibrid utáni kölykeiben is megjelennek a husky tulajdonságok. Naiv, genetikai ismereteket nélkülöző vélemény, de a pumiklubok közreműködéséről hamar le kellett mondanom, nem kaptam pumi szukát „kölcsön”, béranyaságra. Tehát venni kell, és majd keresni neki jó helyet a sikeres közreműködés után, mert nem pumikat szeretnénk, hanem egyetlenegy hibridet, Jeromosszerűt. Találtunk is tenyésztőnél egy kétévesnek mondott jelöltet, kifizettük, és végül azzal a felismeréssel adtuk vissza, hogy a kutyatenyésztők világa sem tökéletes. A szuka szegény, epilepsziás volt. Újabb jelölt sehol, a lehetséges út, hogy veszünk egy pumikölyköt, keresünk pumi szukára váró rendes gazdát, akinek odaajándékozzuk azzal az feltétellel, hogy ha felnő és ivarérett lesz, használhatjuk a béranyaságra. Ez először járható útnak bizonyult, valamelyik barátunk tudott egy családról, akik éppen eltávozott, magas életkort megért pumijukat gyászolják, ők a mi embereink. Találkoztunk, és kedves, szeretetreméltó gazdikra találtunk, akikkel jó barátságba is keveredtünk. Az alku megszületett, a kis pumi hozzájuk került és szépen fejlődött, de nem volt szerencsénk, óvatlan kapunyitás során a kiskutya kirohant az egyébként csendes utcára, és az éppen arra száguldó autó elütötte. A gazdák sírtak, mert már nagyon megszerették, és mi is sírtunk Évivel, mert másodszorra se sikerült, meg persze mi is sajnáltuk a kiskutyát.
Gyorsan kell másik! Az egész kutyapiacon egyetlen pumikölyköt sem lehetett éppen kapni, pedig barátunk egész napot töltött a keresésével az interneten. Végül, másod-, harmadlagos források alapján Zebegénybe irányítottak bennünket egy családhoz, ahol több kutya él, két kölyök pumi is, az egyiktől esetleg megválnak. Autóba ültünk, és Julcsi személyében remek pumigazdára leltünk, akitől a kölyköt barátomék megvásárolták, de érdeklődésemre kiderült, hogy még Csalit, a hároméves fehér pumit is hajlandó a hibridkonstrukcióhoz ideiglenesen átengedni. Így nem kell megvárnunk, amíg a kölyök felnő és ivarérett lesz, hanem akár a következő szaporodási ciklusban „megcsinálhatjuk” a kívánatos hibridet.
Hibridkonstrukció! No, ez se volt olyan egyszerű, mint a sétatéren.
Megkerestük a legkiválóbbnak mondott husky kant és meg is találtuk Tovik kutya személyében egy elsőrangú huskytenyésztőnél, már csak arra kellett várni, hogy Csali tüzelni kezdjen. 2013-ban járunk, március-áprilisban lett volna esedékes, mégis május végéig kellett várnunk, de az első alkalommal, amikor beállítottunk Tovikékhoz, problémák merültek fel. Csali ugyan tüzelt, és ez nagyon késztette Tovikot az apasághoz vezető műveletekre, de Csali még ártatlan volt, és nem ilyen nálánál jóval nagyobb legényről álmodhatott, mert Tovik közeledésére visítva menekült, pedig Julcsi, a szeretett gazda is jelen volt. Az első kísérlet hát nem sikerült. Pár napra rá a második találkán Csali már nem húzódott annyira, meggondolta a dolgot, talán mégse lehet ez olyan rossz, hiszen sokan csinálják, vagy a többiek beszélték rá. Ekkor jött a következő akadály. Tovik kiváló férfiú, de már nem fiatal, és kiderült, hogy Csali a tizenkét kilós testsúlyával ugyancsak problémás hölgy, mert az aktus performálását Toviknak valamiképpen folyamatosan guggolva kéne elvégeznie, de ebben a pozícióban gyorsan elfárad, abbahagyja, és kis pihenő után elölről kell kezdenie. Nagyon igyekezett. Csali is segített, de az a néhány perces szoros kapcsolat, ami a kutyáknál a nász befejezéséhez szükséges, csak nem alakult ki. Végül a gazdák javaslatára mesterséges megtermékenyítéshez folyamodtunk, ami simán meg is történt, csak az állatorvos hosszú monológját kellett elviselni, aki szerint az egész akciónak semmi értelme, amikor a menhelyek tele vannak kutyákkal. Onnan kell egyet kérni, és nem hibrideket konstruálni. Voltaképpen igaza volt, persze nem ismerte Jeromost.
Amikor eljöttünk, végső odavágásként megjegyezte, hogy ilyen kevés spermával amúgy se lehet megtermékenyítést végezni, és biztosan nem lesz ebből kiskutya. Tovik gazdája se nagyon reménykedett, mi se, de egy hónap múlva Julcsi elvitte a leendő anyát az állatorvoshoz, aki jelentette, hogy van valami, legalább egy kölyök biztos. Hurrá!
Örömünkben barátainkkal izlandi túrára mentünk, mire hazajövünk, legyen már kiskutya! Lett is! Pontosan hazaérkezésünk napján, 2013 augusztus hatodikán, este kilenckor született egy hatalmas kölyök, szuka. Szegény állatorvos kínlódott vele, farfekvéses volt, nehéz szülés, de mindene megvan!
Másnap természetesen rohantunk a kiskutyánkhoz. Csali, a mamája nagyon félti, a ház többi kutyája igen érdeklődő. Túlestünk a névadáson is, Jeromos mamáját Jankának hívták, szép női név, ezt adtuk a kiskutyának. A következőkben csupán az állatorvosnak szereztünk nehéz éjszakákat, mivel Jankának óriás súlya volt már a születésekor is, de kéthetes korában több mint egy kilogramm volt, és háromhetesen már megközelítette a két kilót – az orvos nem győzött álmélkodni, ilyet még nem tapasztalt. Gábor fiamék is itthon tartózkodtak, Angliában élnek, többször elmentünk velük Janka-nézőbe, megint nőtt, már négy lábra tud állni és nyitva a szeme. Szopogatja az ember ujjait. Nagyon nagy tömegű, szeptemberben elérte a három kilogrammot. Feltettem a Facebookra két képet, rengeteg megjegyzés érkezett. Újabb szőrös gyerek, és milyen szőrös, reméljük őbelőle is könyv lesz és hasonlók. Julcsi naponta számolt be Évinek hosszan Janka viselt dolgairól. Az ő eddigi kis pumijaik mindig legurultak a lépcsőn, de Janka, miután szemrevételezte a helyszínt, szépen a kerti kerülő úton jár. Éjjel Julcsi a konyhában alszik, hogy Csali meg Janka ne legyenek egyedül, tegnap éjjel felébredt, Janka sehol. Kiderült, hogy bonyolult módon kijutott a konyhából, Julcsi férjéhez ment egy másik hálószobába és ott aludt. Gondolom, kosár ezért nem kell majd neki.
Julcsinak említettem, hogy szeptember 22-én akarjuk majd hazahozni, 6 és fél hetesen. Nagyon aggodalmasnak tűnt, Gábor is észrevette. Mulattunk rajta. Egyhetes korában kicsit aggódni kezdtem, mert ugyan roppant helyes kis óriás volt, de barna, és mindenféle huskys foltok jelentek meg a fején és a hátán. Egyáltalán nem hasonlított a hathetes Jeromosra, aki szép zsemleszínű kiskutya volt annak idején.
No, mindegy, olyan, amilyen, de a mienk! Elképesztő sebességgel növekedett Julcsi „nagyi” elsőrangú, odaadó gondozásában, szőre idővel kifakult és két hónapos korára már teljesen Jeromos-szerű, zsemleszínű kiskutya formája lett. Amikor hazahoztuk, probléma nélkül jött velünk, Julcsi megsiratta. A „haza” nálunk két helyet jelentett, itthon voltunk nógrádi nagy kertünkben egész nyáron és ősszel, a hideg hónapokban pedig otthon voltunk a Belgrád rakparton egy ötemeletes ház legfelső emeletén. Itthon a felső kapun át jöttünk be nógrádi házunkba, körülnézett és azonnal vissza akart menni.
Felkapaszkodott a kapunál a kerítésre és ki akart menni a megfelelő irányba, aztán a kerítés mellett sétálgatott. Körülbelül 3 óra kellett ahhoz, hogy már néha se nézzen a kapu felé és elfogadjon bennünket. Este nagy játék volt, mindent megrágott, majd Évi mellett aludt. Elszaladt az első hét, meg voltunk elégedve. Otthon, a pesti lakásunkat is hamar megszokta.
Önálló, némi óvatossággal fűszerezve, nem fél semmitől, és egyre több saját elgondolással rendelkezik a lakásunkban található számos felesleges tárgy hasznosítását illetően.
Szót még nem fogad…
