A fejes káposzta acsarog a tökre:
Ütődött vagy komám! Az maradsz örökre!
Lököttnek talált ki téged a teremtés,
Kobakod, ha van is, nem fő az, csak termés!
Ámde nézd az enyém! Csudájára járnak:
Legkerekebb feje széles e világnak!
Az asszonynépség is csak miattam áll sorba,
Becézik buksimat, úgy kerül szatyorba.
Nem bírja cérnával, a tök is megszólal:
Savanyú káposzta leszel egy hordóval!
A kecske rágjon meg! A káposzta sorsa,
Ha leveti ruháját, nem marad, csak torzsa!
Igazságot tenne mérgesen a gomba.
Olyat mordul rájuk, hogy az már goromba:
Éretlen nyikhajok! Nem osztottam lapot!
Pofa be! Köztünk csak én hordok kalapot!
Nicsak, ki beszél itt? A csarnok bolondja!
Röhög a sok krumpli, ládaszám gurulva.
Röpködnek az átkok, kontra- és rekontra,
Csak a paradicsom bújik meg, pirulva.
Micsoda zsibvásár! Vak légy ritkán látott
Piaci röptében ily cudar világot!
Reszketnek levelek, recsegnek a szárak,
A csillagos égig szöknek fel az árak…
Elég! – így az árus. Az asztalt csapkodva
Gyalázza az árut, piszokul ordítja:
Kiárusítás lesz! Tonnánként, zsákolva!
S lehúzza a rolót. Mára már záróra!
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
