265. szám Vers

A versírás öröme

By

Találtam egy szót.
Úgy hevert előttem,
mint ujjak közül elgurult forint.
Nem kellett senkinek, én lehajoltam érte;
eltettem, léptem, – s lám csak már megint!
Összeraktam, mint a dominót.

Illettek egymáshoz.
Gyönyörködtem bennük,
és ekkor, jaj! – váratlan nagyon
játszani támadt kedvem, s gyűjteni.
Zsebre tenni reszkető kezekkel,
s behunyt szemmel kitapintani.

Gyermek lettem újra, –
vagy így játszik a felnőtt,
ki mégsem kergethet már üveggolyót!
Szavakat gyűjtök hát: kérgeset és szépet,
fásultat, buját, pirosat és kéket,
szétszedhetőt és összeszerelendőt,
szóra szót. Gyöngysorba odaillőt.

Játék tehát. Varázslat, szinte álom,
vagy inkább elalvás előtti zsibbadás.
Mélytenger csendje. Gyötrelem és mámor,
repülés, – és majd a zuhanás!
Hol most a valóság? Az előbb még megvolt!
Elgurult…Sebaj, ha vége a játéknak,
kinyújtom a kezem, s újra megtalálom.

Találtam egy verset.
Nekem gyönyörű. Úgy látszik
minden anyának az a legszebb gyermek
kit maga szült. Ez az a derű
amiért vajúdni érdemes volt:
Most megmutattam. Mondd: neked is tetszik?

Csak csendesen. Ne ébreszd fel, még alszik!

Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.

You may also like